A bookline.hu az "Év Internetes Kereskedője" 2010-ben

forrás Prim Online, 2010. november 10. 13:24

A közönségszavazás, majd azt követően a szakmai zsűri döntése alapján a CIB Bank, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a kirowski által életre hívott „Év Internetes Kereskedője Díj” 2010. évi nyertese a bookline.hu online áruház lett. „Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője” címet a brands.hu kapta. A zsűri idén is kiosztotta „Az Év Innovatív Internetes Kereskedője Díjat”, amelyet a bluechip.hu érdemelt ki.

Az „Év Internetes Kereskedője Díj” eredményhirdetésére és ünnepélyes átadására 2010. november 9-én a CIB Bank székházában került sor. A megtisztelő cím elnyerésével a bookline.hu – amely a hatodik alkalommal megrendezett verseny története során harmadjára nyerte el a díjat – jogot szerzett arra, hogy egy évig használhassa „Az Év Internetes Kereskedője 2010” címet. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztotta „Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét” is, amely elismerést a brands.hu kapott. 2009 után második alkalommal osztották ki „Az Év Innovatív Internetes Kereskedője” díjat, amellyel a bluechip.hu büszkélkedhet. Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője, valamint az Év Innovatív Internetes Kereskedője díjak nyereményét a vatera.hu és teszvesz.hu kereskedelmi oldalakat üzemeltető allegroup.hu Kft. szponzorálta. A verseny keretében a fődíj nyertese mellett a szervezők nyilvánosságra hozták a zsűrizés pontozása alapján a második (edigital.hu), illetve harmadik helyezettet (jateknet.hu).

A zsűri a döntés során értékelte a kereskedők pályázatát, melyben kiemelt szempontként szerepelt a vállalkozások üzleti modellje, az elért üzleti eredmények, a honlapok színvonala, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetőinek minősége és nem utolsó sorban, hogy mennyire felhasználóbarát. „Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője Díj 2010”, valamint „Az Év Innovatív Kereskedője Díj 2010” a közönségszavazatok száma alapján a TOP 30-ba jutott kereskedők közül került kiválasztásra.
 

Kulcsszavak: díj e-commerce Bookline.hu

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36