Magyar Telekom: a beruházásokat és az osztalékpolitikát érintheti a különadó
A Magyar Telekomnál több lehetőséget is vizsgálnak, hogy miként tudják kitermelni a válságadónak a társaságra eső, mintegy 27 milliárd forintos részét. A kérdésben az igazgatóság még nem hozott döntést, de az intézkedések leginkább a beruházás és osztalékpolitikára lehetnek hatással - mondta Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató sajtótájékoztatón Budapesten.
Az elnök-vezérigazgató szerint bár trendről beszélni még korai, de látnak bizakodásra okot adó jeleket a magyar gazdaságban. "Eseménydús hónapokat hagyunk magunk mögött" – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. A legfontosabb az, hogy milyen a makrogazdasági helyzet és, hogy ez miként hat a fogyasztói körre. Habár a vállalat továbbra is negatív eredményeket könyvelt el a harmadik negyedévben, annak mértéke kisebb volt, mint korábban. Az elnök-vezérigazgató elmondta: a vállalat eredményei igazolják az elmúlt időszakban követett stratégiát. Sikerült növelni a társaság piaci részesedését olyan fontos, a telekommunikációt "forradalmasító" piaci szegmensekben, mint a tévépiacon, valamint a mobil szélessávban.
A Magyar Telekomnál több lehetőséget is vizsgálnak, hogy miként tudják kitermelni a válságadónak a társaságra eső, mintegy 27 milliárd forintos részét. A kérdésben az igazgatóság még nem hozott döntést, de az intézkedések leginkább a beruházásokra és osztalékpolitikára lehetnek hatással. A munkavállalói érdek-képviseleti szervekkel a válságadó bejelentése előtt megkötött 2011-re vonatkozó szerződést nem kell módosítani az új adónem miatt.
Christopher Mattheisen hangsúlyozta továbbá: a társaságnak alapvető érdeke, hogy a magyar gazdaság ismét fejlődésnek induljon, és reményét fejezte ki, hogy az új adó segít az ország helyzetén.
A vállalat harmadik negyedévi eredményeiről szólva Thilo Kusch, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese kifejtette, hogy a vállalat hatékonyságnövelő intézkedései és a javuló gazdasági környezet is hozzájárul a korábbi negyedéveknél kedvezőbb eredményekhez.
A válságadóval kapcsolatosan elmondta: olyan dologhoz nyúlhatnak a vállalaton belül, amelyeken "amúgy nem változtattak volna". Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a kormány által korábban bejelentett öt-hét milliárd forint értékű kormányzati telekommunikációs költségcsökkentés a válságadón túl is érintheti a Magyar Telekom eredményeit.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom 50 forint osztalékot tervez
- A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom
- Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
- Magyar Telekom: engedély a Daten-Kontor megvásárlásához
- Megszünteti New York-i tőzsdei jelenlétét a Magyar Telekom
- Háromszáz fő elbocsátását tervezi az MTelekom
- Gyorsabban reagál a piaci változásokra a Magyar Telekom
- Magyar Telekom: fejlemény a törvényességi felügyeleti eljárásban
- Magyar Telekom: csökkent a nettó eredmény és a bevétel
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.