Megbénították az internetet Mianmarban

Milkovits Gábor, 2010. november 5. 08:11

A korábban Burmának nevezett és közel öt évtizede katonai diktatúra által irányított délkelet-ázsiai országban néhány napja megbénult az internet, ami összefüggésben lehet azzal, hogy húsz év óta most november 7-én tartanak először választásokat.

A világhálóhoz való hozzáférést egyértelműen szervezett, a hálózat túlterhelését okozó DDoS támadások bénították meg az országban. Az Arbor Networks biztonsági cég szerint a rosszindulatú művelet még október végén kezdődött és nagyságrendjében jócskán felülmúlja a 2007-es Észtország, illetve Grúzia elleni orosz hátterű hacker-akciókat. A kitüntetett időzítés és a rosszindulatú tevékenység volumene alapján igencsak valószínű, hogy a támadások mögött a mianmari katonai rezsim áll, amely ilyen módon próbálja meg meggátolni az ország polgárainak egymás közötti, illetve a külfölddel folytatott internetes kommunikációját a választások küszöbén.

A ’80-as évek végéig Burmának nevezett országban a katonai diktatúra 1962-es hatalomra jutása után 1990-ben tartottak először ténylegesen szabad választásokat. Ott az azóta Nobel Békedíjjal kitüntetett Aung San Suu Kyi Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű pártja elsöprő győzelmet aratott, ám a rezsim semmibe vette az eredményt és azóta is hatalmon maradt, a politikusnőt pedig házi őrizetben tartják. Az idén november 7-ére kiírt választásokat szigorúan kontrollálja a hatalom, így a 3000 képviselőjelölt kétharmada a rezsim szilárd híve, nemzetközi megfigyelőket vagy a sajtót pedig nem engedik be Mianmarba.
 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36