Elkapkodták a Hybridboxot
Alig pár héttel a sikeres tőzsdei bevezetés után, most fogyasztói piacon is sikerrel teljesített az Intel N330 Atom processzorral ellátott 1080p Full HD kompatibilis Hybridbox: az internetet és a televíziót összekötő médiadoboz első szállítmányát percek alatt elkapkodták a vevők pénteken Budapesten.
A Budapesti tőzsdéről irány Európa
"A hazai kereslet kielégítésére több ezer darab Hybridboxot dobunk piacra karácsonykor" – mondta Lázár Csaba. A Hybridboxot Nyrt. igazgatósági tagja hozzátette: a budapesti tőzsdén bevont tőkét az európai piaci bevezetésre költi a társaság. "Az első tesztelések sikeresen zárultak, így elkezdhettük a tárgyalásokat a kiskereskedelmi láncokkal is.” A német piacra első hullámban 10 ezer darabot tervez értékesíteni a társaság.
Élőben is kipróbálható az Innovációs TechShow-n
Azok is tesztelhetik a Hybridbox alkalmazását, akiknek nem sikerült megvásárolniuk az első szállítmány egyikét. A fejlesztő cég termékét - számos más hazai hi-tech találmány mellett - ugyanis élőben is ki lehet próbálni az Mobilitás és Multimédia Klaszter által szervezett idei Innovációs TechShow-n (2010. december 7. Merlin Színház).
Tulajdonságok:
· VGA, 1.3 HDMI videó/audió kimenetek, 5 USB, sztereó analóg hangkimenet
· Digitális (DVB-T) MPEG4, H.264 TV tunerkártya
· Vezetéknélküli (WIFI 802.11n) és vezetékes (1Gbs) hálózati kapcsolat
· SmartCard (Conax - opció) és Multimédia kártya olvasó, távirányító (opció)
Kapcsolódó cikkek
- Origo-HomeSys szándéknyilatkozat: februártól tévén jöhet az internet
- Jön az Apple iTV
- Full HD médiafelvevő a vb-re
- Netgear: élő internetes tévéadások, BitTorrent-videók tv-képernyőn
- Új Telsey set-top-box - cápa karosszériával
- IFA 2007: Gigaset-újdonságokkal rukkol ki a Siemens
- Siemens: sokoldalú rádiós szenzor rendszer, új set.top-box
- Időeltolásos tévézés új Siemens set-top boxokkal
- Motorola: szóbeli utasításokkal vezérelt tv-készülék
- Üzenet tv-ről mobiltelefonra
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.