Kisebb bevétel, nagyobb eredmény a Telenornál

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 30. 07:41

A Telenor Magyarország 42,47 milliárd forint bevételt és 21,055 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idén a harmadik negyedévben, az előbbi 2,4 milliárd forinttal kisebb az egy évvel korábbinál, míg az eredmény több mint 200 millió forinttal nőtt.

A társaság közleménye szerint a bevétel azért kisebb, mert a hívásvégződtetési díjak 2010 januári mérséklése nyomán csökkent az összekapcsolási árbevétel, a recesszió elhúzódása miatt pedig az egyéni előfizetőknek nyújtott hangszolgáltatásokból származó árbevétel is visszaesett.

 A közlemény idézi Anders Jensen vezérigazgatót, aki kifejtette: "az enyhülő recesszió jeleit látva és a távközlési különadó ismeretében folyamatosan hangsúlyozzuk a kormánynak, mennyire fontos az, hogy bizalommal és kiszámíthatóan tudjunk beruházni Magyarországon". A közlemény szerint az előfizetések száma 7.100-zal, 3 millió 547 ezerre csökkent a harmadik negyedév során. A legnagyobb mértékben a kártyás előfizetések estek vissza.

 A Telenor a használt kártyák száma alapján számított negyedév végi piaci részesedése 32,68 százalék volt, ami enyhe csökkenés az előző negyedévhez képest. A mobil szélessávú piacon a társaságnak 2010. szeptember végén 28,46 százalékos részesedése volt, s ezzel második a piacán.

 A beruházási költségek 1,6 milliárd forintot tettek ki 2010 harmadik negyedévében, és 43 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől. Az idei beruházásait a Telenor a mobil szélessávú technológiára összpontosítja.

 A társaság egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétele (ARPU) 2 százalékkal emelkedett 2010 második negyedéve óta a szezonális hatás és a javuló trendek miatt. Az ARPU az idei harmadik negyedévben 3.762 forint volt, míg egy évvel korábban 4.013 forint.
 

Kulcsszavak: +céginfo Telenor-hu

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere

A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget. 

2024. május 24. 16:05

Öt vadonatúj okostelefonnal lép a magyar piacra a TECNO Mobile

Magyarországon öt új készülékkel debütált a világ legnagyobb mobilgyártói közé tartozó Transsion Holdings TECNO Mobile nevű okostelefon-márkája. A SPARK széria csúcsmodellje, a SPARK 20 Pro+ kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasót, 120 hertzes ívelt AMOLED-képernyőt 108 megapixeles hátlapi és ledes villanóval támogatott 32 megapixeles szelfikamerát tartalmaz, mégsem kerül többe bruttó százezer forintnál.

2024. május 23. 14:36

Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en

A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.

2024. május 22. 19:26

Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox

Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát. 

2024. május 21. 20:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52