Óriási profit az AT&T-nél

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 22. 09:12

Megnégyszereződött az AT&T harmadik negyedévi nyeresége azután, hogy a telekommunikációs vállalat egy hatósági vizsgálat nyomán 8 milliárd dolláros adójóváírást kapott. A profitot növelte a Sterling Commerce eladása is.

A harmadik negyedévben összesen 12,34 milliárd, részvényenként 2,08 dollár nyereséget könyvelhetett el az AT&T az előző évi 3,19 milliárd dollár után (részvényenként 54 cent). A tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó eredmény részvényenként 55 cent volt az előző évi 53 centhez képest. A vállalat harmadik negyedévi bevétele az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,8 százalékkal, 31,58 milliárd dollárra nőtt.

 Az egyszeri bevételnek minősülő összegeken túl, jó operatív negyedévet zárt a vállalat. "Ez egy kitűnő negyedév volt a mobil-szélessáv számára. Rekordszámú ügyféllel kötöttünk új, két éves szerződést és az integrált eszközök értékesítése is túlszárnyalta az eddigi eladásokat" - mondta Randall Stephenson vezérigazgató.

 Összesen 2,6 millió fővel bővült a mobilinternet-előfizetéssel rendelkezők száma, így az előfizetők száma eléri a 92,8 millió főt. Ez 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Mintegy 5,2 millió iPhone-t értékesítettek a júliustól szeptemberig terjedő időszakban, ami 62 százalékkal több a korábbi rekordnegyedév eladásainál. A telekommunikációs óriás mobilinternet-előfizetésekből származó bevétele 11 százalékkal nőtt, míg a mobiltelefonos szolgáltatásoké 12 százalékkal csökkent.

 Az AT&T az elmúlt időszakban előfizetők számát tekintve lehagyta fő riválisát, a Verizon Wirelesst, elsősorban annak köszönhetően, hogy kizárólagos értékesítési jogokat szerzett az Apple által gyártott népszerű iPhone okostelefonhoz. A monopoljog hamarosan lejár, s piaci információk szerint a Verizon Wireless a jövő év elején elkezdheti az iPhone-ok értékesítését.
 

Kulcsszavak: +céginfo AT

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 ok, amiért a KKV-knak szükségük van a mesterséges intelligenciára a hálózatmenedzsmentben

A mesterséges intelligencia ma már mindenhol jelen van. Ami a hálózatépítést illeti, az irányítás és a kiberbiztonság terén olyan jelentős változások tapasztalhatók, amelyek egyszerűsíthetik a működést és csökkenthetik a kis- és középvállalkozások költségeit. 

2024. május 26. 15:37

Megérkezett az első tömeggyártásra szánt humanoid robot a Unitree-től

A Unitree Robotics bemutatta G1 modelljét, amely a vállalat második általános célú humanoid robotja. A bejelentés azonnal szenzációt keltett, mivel a robot könnyedén megbirkózik az olyan feladatokkal is, mint egy szódásüveg kinyitása, a diótörés, a nehéz tárgyak szállítása, vagy a hegesztés, ráadásul tömeggyártásra alkalmas, piacérett formában van.

2024. május 26. 13:50

5 dolog, amit már most könnyen digitalizálhatnánk a munkában

Már régen elmúltak azok az idők, amikor minden szerződést és számlát papír alapon, postai úton kellett eljuttatni a célszemélyhez, és egy ideje már a céges irattárakat is szerverekre cseréltük. A mai napig vannak viszont olyan feladatok, amelyeket manuálisan vagy személyesen végzünk – ahelyett, hogy már elérhető technológiai megoldásokra bíznánk magunkat. Íme öt olyan tevékenység, amit már a jelenleg elérhető eszközökkel is könnyen digitalizálhatnánk a mindennapokban.

2024. május 26. 10:27

10 éves a Craft Conference: Budapestre érkezik a Google, a Spotify és az OpenAI is

Ami a technológiai innovációnak a CES, az a szoftverfejlesztésnek a Craft – idén ünnepli tizedik születésnapját Közép-Európa legnagyobb IT szakmai konferenciája, amely évről évre többezer szakembert szólít Budapestre. A kétnapos Craft Conference igazi sztárparádéval várja az érdeklődőket május végén a Vasúttörténeti Park látványos díszletei között: érkeznek a Google, a Tesla, a Spotify, a Microsoft, az OpenAI és az Ebay szakértői, de a keynote előadók között szerepel majd a világ egyik legolvasottabb tech hírlevelét író Orosz Gergely is. A szakmai fesztiválon kiderül, hogyan lehet MI-eszközökkel vagy digitális csapattagokkal növelni a produktivitást, hogy tényleg a jövő sikerszakmája lesz-e az AI Engineer és hogy miért „ült le” kicsit az IT-piaci az utóbbi hónapokban.

2024. május 25. 12:30

Szintet léphet a mikrohálózatok fejlesztése, megérkezett BESS

Költséghatékony energiabeszerzés és -tárolás egyetlen megoldásban – ezt kínálja BESS, a Schneider Electric legújabb fejlesztése. A különleges berendezés újabb lökést adhat a mikrohálózatok kialakításának és támogatja az energiabiztonság megteremtését. 

2024. május 25. 10:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17