Jövő év elején jönnek a HP WebOS mobiljai
A HP az idén vette meg a Palmot 1,2 milliárd dollárért, annak mobiltelefonos hardvereszközeivel és a WebOS operációs rendszerrel együtt. Hamar kiderült, hogy a legnagyobb PC-gyártónak elsősorban ez utóbbival vannak komoly tervei, ugyanis a nyáron bejelentették, hogy felfüggesztik az Android- és Windows 7-alapú tablet PC-k fejlesztését, és csak a WebOS HP tabletek fognak megjelenni idén, vagy 2011 elején. Aztán kiderült, hogy a cég hasonló politikát folytat az okostelefonokkal is, azaz, legalábbis egyelőre, a WebOS kedvéért mellőzi az Android-ot és a Windows Phone 7-et a tervezett készülékekről, utóbbit annak ellenére, hogy a társaság régóta igen jó kapcsolatokat ápol a Microsofttal.
A Palm által nemrég bemutatott WebOS, illetve az erre épülő új készülékek, a Pre és a Pixi egyaránt igen pozitív kritikákat kaptak a szakemberektől és a sajtótól. Ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a mobilok számottevő helyet szerezzenek az iPhone, Blackberry és Android készülékek uralta amerikai piacon, nem is beszélve a többi térségről. Todd Bradley, a HP okostelefonokért felelős alelnöke azonban bízik abban, hogy cége hírneve, illetve erőforrásai révén megfelelően erős pozíciót tud majd kivívni a WebOS készülékeknek, annak ellenére, hogy velük ismét egy új mobilplatformmal gazdagodik a piac, az Android, az iOS, a Windows Phone 7, a Blackberry, a Symbian, illetve a MeeGo mellett. A tervezett HP okostelefonokról egyelőre semmilyen részlet nem ismert. A PC-gyártók közül a Dell és a Lenovo is beszállt az okostelefon-piacra, ők azonban nem kísérleteznek saját operációs rendszerrel.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
- Bemutatkozott a HTC One sorozat: One X, One S és One V [Frissítve]
- A Sony bemutatta az Xperia P és Xperia U okostelefonokat
- Samsung Galaxy Beam – Projektor a mobilban
- Az MWC-n mutatja be a Motorola legújabb csúcsmodelljét: Atrix 3
- ZTE PF200 és N910: Android Ice Cream Sandwich rendszerrel
- Huawei Ascend D1 Q – A kínai négymagos?
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.