Nextent: új stratégiai igazgató
Dr. Bodnár Zsigmond az Arthur Andersen Kft.-nél kezdte szakmai pályafutását, majd 16 éven át a Westel (majd T-Mobile) pénzügyi vezetője, 1993-tól egyben a cég vezérigazgató-helyettese is volt. Mindvégig meghatározó szerepet játszott a mobilszolgáltató sikereiben, stratégiájának alakításában. Később a Vodafone-nál töltött be üzletág-vezetői posztot, majd a MobiNet Kft. ügyvezetőjeként a hazai negyedik mobilszolgáltató tenderén indult.
Bodnár a Nextent stratégiai igazgatójaként az innovatív üzleti informatikai megoldások hazai és külföldi pozícionálásában, üzletfejlesztésében vesz majd részt. A szakember igazgatótanácsi tagsága mellett kisebbségi tulajdonrészt is szerzett a Nextentben.
Kapcsolódó cikkek
- Andrea Gaal a nemzetközi disztribútori hálózat vezetőjeként folytatja pályafutását
- Laczkó Tóth Gergely a GTS Hungary új ügyvezető igazgatója
- Új ügyvezető igazgató a Canon Hungária élén
- Norvégiában folytatja pályafutását Huszlicska József
- Volt Kodakos vezetőt igazolt a Xerox
- Marketing vezetői pozíció a Szallas.hu-nál
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
- Új vezérigazgató az Invitel élén
- Új értékesítési vezető a Norton élén
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.