Búcsúzunk az ATI névtől

Kiss Ádám Zoltán, 2010. augusztus 31. 16:25

Az elmúlt évtizedek meghatározó márkája tűnik el az AMD döntésével, miszerint megszüntetik az ATI márkanevet, ezzel egy 1985-ben induló történet ér véget.

Talán még sokan emlékeznek, amikor hatalmas érdeklődés közepette az örök második AMD mint központi mag gyártó, felvásárolta a grafikus magok piacán egyik legnagyobb névnek számító ATI-t. Az alaplapi chipkészletekkel is foglalkozó, 1985-ben alapított  Array Technologies Incorporated (ATI) vállalatot az AMD akkor 4,2 milliárd dollár készpénzért és 57 millió saját részvényért vette meg, összesen nagyjából 5,4 milliárd dollárért. Az üzlet ma sem tűnik rossz döntésnek, hiszen az AMD ezzel egy csapásra rengeteg új technológiához és piacrészesedéshez jutott hozzá. A közben kidőlő konkurencia miatt szinte csak ATI-Nvidia párharccá váló grafikus piac mellett ráadásul a processzorokra is nagy hatással lehetnek ezek a technológiák, mivel időközben az eredetileg a CPU-k kisegítésére szánt grafikus magok sokszor összetettebbé váltak, mint maguk a központi processzorok.

Az az igazság, hogy mindig is kicsit jobban csengett az ATI név, mint az AMD, így nem szüntethették meg azonnal a márkát, ám mára ennek is eljött az ideje. A tulajdonos saját néven szeretné látni termékeit, apró engedmény, hogy a szintén közös IT-múltunk részét képző Radeon név egyelőre marad. A saját nevére büszke AMD marketingesei azért nem akarnak fejjel menni a falnak, így a saját cégükre jellemző zöld-fekete színvilág helyett a grafikus termékek az ATI piros-fekete logo színeit kapják meg, hogy legalább a tudatalattinknak ismerősek legyenek a termékek.
 

Kulcsszavak: grafikus kártya ATI AMD

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36