Hackerképzés indul a nemzetvédelmi egyetemen
Az etikus hekkelést az egyetem tiszti és polgári hallgatói egyaránt tanulhatják, és letehetik az ehhez kapcsolódó nemzetközileg elismert "Certified Ethical Hacker" vizsgát. A képzéssel kapcsolatos feladatokat az egyetem részéről a ZMNE Bolyai János Katonai Műszaki
Kara végzi.
Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője a közleményben kifejezte: nagy örömükre szolgál, hogy az egyetemek is felismerték az etikus hackerképzés fontosságát, s hogy beindulhat egy sokkal
szélesebb körű, a vállalati képzéseken túlmutató biztonsági képzés. A Budapesti Műszaki Egyetem és a ZMNE után pedig további intézmények jelentkezését várják, ahol a biztonság kiemelt képzési terület - tette hozzá.
A képzés indításával kapcsolatban a nemzetvédelmi egyetem egyik dékánja, Sipos Jenő a közlemény szerint úgy nyilatkozott, hogy "a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem számára ez az együttműködés alapvető fontosságú, hiszen az etikus hekkelés szervesen illeszkedik a modern védelmi ismeretek tárházába".
Véleménye szerint ezen ismeretekkel kiegészülve képzéseikről elmondható lesz, hogy nem csupán a hagyományos, de a XXI. század fenyegetéseire is választ adnak. A legfejlettebb technológiai ismeretek oktatása pedig hallgatóik további pályafutása szempontjából fontos, akár állami, akár civil területen helyezkednek majd el.
A közleményben arra is kitértek, hogy a nemzetvédelmi egyetem és a NetAcademia a jövő év folyamán még további szakterületi képzés indítását is tervezi.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- Mobil Weekend: Ismét három napos verseny mobilfejlesztőknek
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- Február végétől megújul a Sulinet portál
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
- Online tájékoztató a köznevelési törvényről pedagógusoknak
- Az űr- és az autóipar eszközeinek tesztelésére is alkalmas a magyar laboratórium
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.