Virágokkal a termelékenységért
A 11 ország kkv-dolgozóira kiterjedő felmérésből kiderült, hogy az irodai növények és virágok a válaszadók 55 százalékánál fokozzák az egyéni produktivitást, míg az iroda elhelyezkedése, valamint az üzletek és éttermek közelsége csak a munkatársak 38 ill. 34 százalékánál ér el ilyen hatást.
A HP „LaserJet Pays You Back" (A LaserJet megtérül) kampányának keretében végzett másik vizsgálat azokra – a gyakran észrevétlen – értékekre világít rá, amelyekkel a HP LaserJet nyomtatók az elmúlt 25 évben gazdagították a világ kis- és középvállalatait.
A felmérés szerint leginkább a vezetők azok, akiknél megtérülnek a hagyományosan munkakiesésnek tartott tevékenységek: a vezetők 74 százaléka hozzáadott értéket „nyer ki” például a reggeli kávészünetből, 66 százalékuk pedig a kollégákkal való közös ebédből – míg a nem vezető beosztásúaknál 64 ill. 40 százalék ez a két arány.
Az eredmények szoros összefüggést mutattak a kollégákkal folytatott kapcsolatépítés lehetősége és a munkahelyi hatékonyság között. Összességében véve a válaszadók úgy nyilatkoztak, hogy a kollégák társaságában elköltött ebéd háromszor olyan eredményes (60%) a munkavégzés hatékonysága szempontjából, mint az egyedüli étkezés (20%). Hasonló megállapításokra jutott a felmérés a munkaidő utáni közös programokkal kapcsolatban.
Kapcsolódó cikkek
- Első HP 27 hüvelykes minden egyben munkaállomás
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- A rugalmas munkavégzés összefügg a termelékenységgel
- HP ENVY 14 Spectre Ultrabook törésálló üvegházban
- HP-bejelentések a CES előtt
- Az átlagbér háromszorosát is megkereshetjük a magyar elektronikai ágazatban
- Biztonsági intelligencia megoldások a szabályszegések megfékezésére
- Új irányzatok és nyomtatócsaládok a HP-tól
- Nem változtat stratégiáján a romokban lévő HP
- A Vodafone Magyarország a legjobb munkahely a távközlési szektorban
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.