A SAS felvásárlással erősít a nemzetbiztonsági piacokon
Az üzleti analitikai szoftverek és szolgáltatások egyik piacvezetőjének számító SAS felvásárolta az információszerzést és feldolgozást támogató alkalmazások világpiacán ugyancsak vezető szerepet betöltő Memexet. A vállalat megoldásai a közbiztonság növeléséhez, a bűnözés, a terrorizmus és egyéb veszélyek elhárításához, megelőzéséhez járulnak hozzá, segítségükkel az intézmények fejleszteni tudják felderítő és hírszerző folyamataikat.
A SAS vezérigazgatója, Jim Goodnight elmondta, hogy a SAS már világszerte jelen van a köz- és nemzetbiztonsági piacokon, továbbá tervei között szerepel, hogy nemzetközi szinten vezető pozíciót érjen el ezeken a területeken. „Ez az akvizíció globális terjeszkedésünk egyik fő eleme, hiszen szándékunkban áll pozíciónkat erősíteni a rendvédelmi, az igazságszolgáltatási, a belbiztonsági, valamint a hírszerzési szolgáltatások terén. Azt szeretném, hogy a SAS az első vállalat legyen, amelyhez a köz- és nemzetbiztonsági szervek fordulnak, ha analitikát kívánnak bevetni a bűnüldözésben, valamint az állampolgárok védelmében.”
Az akvizíciónak köszönhetően a SAS figyelme ezentúl ráirányul a rendvédelmi testületek egyesített információs központjainak egyre növekvő felhasználói piacára is. Számos amerikai állam és nagyobb város rendelkezik olyan egyesített információs központtal, amely már Memex-technológiát alkalmaz.
A SAS világszintű terjeszkedését a jövőben is jelenlegi menedzsmentjével kívánja megvalósítani. A Memex vezérigazgatója, David Carrick szerint a két vállalat jól illeszkedik majd egymáshoz. „A piacon egyedülálló kombinációt alkotnak a SAS üzleti intelligencia és fejlett analitikai képességei a mi vállalati információkeresési, és feldolgozási, valamint tudáskezelő alkalmazásainkkal, amelyeket a közbiztonsági szektornak nyújtunk.”- nyilatkozta.
Ez a lépés tökéletesen illeszkedik a SAS akvizíciós stratégiájába: a vállalat olyan lényeges technológiákra tesz szert, amelyekkel szélesítheti és kiterjesztheti saját termékvonalát. A Memex felvásárlásával a SAS mindkét vállalat megoldásait szállítja majd a nemzetbiztonsági, a hírszerző és rendvédelmi szerveknek.
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai együttműködést írt alá a spanyol Telefonica és a kínai China Unicom
- Lenovo-NEC egyesülés a láthatáron
- Nőtt az AMD profitja a negyedik negyedévben
- A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
- Az Adobe felvásárolta a vezető adatkezelő platformot fejlesztő Demdex vállalatot
- A vártnál gyengébb eredmények a Sony Ericssonnál
- Új leányvállalattal bővíti kínai tevékenységét az Infineon
- Tíz milliárd dollár feletti bevételt vár az eBay
- Új ügyvezető a Ricoh Hungary élén
- A vártnál jobb eredmények az IBM-nél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.