Michael Jackson táncos játék az új mozgásérzékelős Xbox és PS3 rendszerekhez
Mindezt az E3 kiállításon jelentette be a Ubisoft, amely egyébként már tervezett hasonló táncos játékot a Nintendo Wii-hez, Just Dance néven. A cég bírja a Jackson-örökösök beleegyezését és a játék állítólag egy időben fog megjelenni a posztumusz Jacko lemezzel, idén novemberben. A játékosok az új, teljesen a kamerákra és mikrofonokra épülő, azaz semmilyen kézi távvezérlő egységet nem tartalmazó vezérlőrendszerek révén kipróbálhatják és összemérhetik „moonwalk-tudásukat”, kedvenc Michael Jackson slágerükre táncolva. A játékprogram az elsők között lesz, amely kihasználja majd a Kinect és a Move előnyeit.
A Microsoft és a Sony egyszerre, az idei Los Angeles-i E3 videójáték kiállításon mutatta be saját újszerű mozgásérzékelős rendszerét játékkonzoljaihoz. A Microsoft Kinect lényege az, hogy egy kamerákból, mikrofonokból és mozgásérzékelőkből álló, teljesen újszerű összetett rendszer segítségével a felhasználó gesztusokkal, hangjával és testének igen sokféle mozgásával vezérelheti a videójátékokat. A Sony PS3 Move távirányítója eléggé hasonlít a Nintendo-éhoz: egy a televízión elhelyezett kamera a játékosnál lévő színes gömb mozgását követi nyomon, majd az így nyert információt továbbítja a játékba.
Kapcsolódó cikkek
- Kinect Star Wars: Tanuld meg irányítani az Erőt!
- A 10 legjobb Halloween játék
- FIFA 12: forradalmi újítás az eddig már 136 videójáték-díjat nyert fociban
- Xbox Kinect szenzor az egészségért
- Az interfész maga az ember - Minden (a) mozgásban van (2. rész)
- Letölthető Xbox-ra a Kinect szoftver
- Átalakulóban a játékipar, digitalizálódik a terjesztés
- Michael Jackson virtuális világ
- Kikerült a netre a Halo Reach, a Microsoft nyomoz
- Olajkatasztrófa Xbox videójáték
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot
A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.