Erős növekedés várható a PC-piacon

Genda Csongor Zoltán, 2010. június 16. 17:32

Az IDC piackutató felfelé korrigálta a számítógépek értékesítésére vonatkozó előrejelzését, amit a gazdaság élénkülésével és a fejlődő országokban érezhető megnövekedett kereslettel magyaráznak.

Ez év januárjában még 7,2%-os bővülést jósoltak a szakemberek, most azonban már 19,8%-os gyarapodást prognosztizálnak, ami 333 millió darab eladását jelenti. Az IDC szerint mind a magánszemélyek, mind pedig az üzleti szektor egyre nagyobb érdeklődést mutat az új rendszerek iránt, az első negyedévben pedig rekordmértékű (37%) növekedésre volt példa a szegényebb régiókban. A piackutató előrejelzése a netbookszegmensben is gyarapodást ígér, itt azonban nem lesz olyan látványos a bővülés, az olcsó noteszgépek a teljes PC-értékesítés 12%-át adják majd. A legkedveltebb termékek azonban továbbra is a laptopok maradnak, melyek részesedése 2012-re elérheti akár a 70%-ot is.

Nem minden elemzőcég ennyire optimista azonban az értékesítési mutatókat illetően, a Susquehanna Financial egyik munkatársa szerint a harmadik negyedévben visszaesésre kell majd számítania az ágazatnak, aminek az euró-dollár árfolyamingadozás lesz a kiváltó oka.

Kulcsszavak: IDC trend

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55