HR szoftver felhőből
Sikeresen vizsgázott a NEXON új hoszting szolgáltatása
Felhő alapú hoszting szolgáltatásként is elérhetők a NEXON HR megoldásai. Az 50 milliós beruházással létrehozott szolgáltatás már bizonyította stabilitását; 2010 januárjában 20.000 munkavállaló nyilatkozott a NEXON felhőben cafeteriakerete felhasználásáról.
Licencvásárlás helyett havidíj, szerver helyett vékonykliens, sérülékeny belső rendszer helyett biztonságos kapcsolat egy professzionális szolgáltató rendszeréhez – ezeket az előnyöket kínálja a felhő alapú szolgáltatás. A hoszting egyre több területen terjed, hiszen a vállalatok így elkerülhetik a magas beruházási költségeket, mivel az adatok a szolgáltató szerverein tárolódnak.
„A NEXON 1994 óta nyújt outsourcing szolgáltatást, így jelentős üzleti és technológiai tapasztalattal rendelkezünk a kihelyezett HR szolgáltatások gördülékeny és problémamentes lebonyolítása terén. Tavaly újabb mérföldkőhöz érkeztünk, 50 millió forintos beruházással létrehoztunk egy korszerű virtualizált szerverkörnyezetet, melyben a NEXON teljes humáninformatikai portfóliója felhő alapú hoszting szolgáltatásként érhető el” – mondta Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető igazgatója. A NEXON felhő alapú szolgáltatása már bizonyított, hiszen januárban 20 000 magyar munkavállaló nyilatkozott segítségével a cafeteriakerete felhasználásáról.
Biztonság a felhőben
A NEXON az outsourcing üzletág tapasztalatait felhasználva a felhő alapú szolgáltatásnál is szigorú informatikai és humánpolitikai szabályok betartásával gondoskodik az adatok védelméről. „Speciális előírásaink az ISO 27001-es tanúsítványnak is megfelelnek. Többféle fizikai és logikai eljárást alkalmazunk, a vírusvédelem mellett például titkosítással garantáljuk az adatok sértetlenségét. Az adatátviteli és mentési eljárás biztonságára is kiemelt figyelmet fordítunk” – mondta Kudich Zsolt, a NEXON informatikai igazgatója.
Mivel a NEXON teljes portfóliója elérhető felhő alapú szolgáltatásként, a vállalat nem csak a cafeteria adminisztrációjára, hanem a HR minden területére kínál megoldást. A nexONHRM integrált rendszer ugyanakkor több modulból áll, így akár részletekben is igénybe vehető és testre szabható. „Amennyiben egy vállalat mindenképpen házon belül szeretné tartani az adatokat, vagy speciális igényei vannak, továbbra is szoftvereinek megvásárlását ajánljuk. Ha pedig a cég az alaptevékenységére akar koncentrálni, és nem kíván nagyobb erőforrást fordítani a HR területére, a NEXON outsourcing szolgáltatása jelentheti az optimális megoldást” – tette hozzá Ocskay Szilárd.
A különböző konstrukciók összehasonlítása:
Kapcsolódó cikkek
- A Vodafone Magyarország a legjobb munkahely a távközlési szektorban
- Mit jelent a 4G a humánügyvitelben?
- A saját alkalmazottak jelentik a legnagyobb biztonsági rést
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- SAP mobilalkalmazások személyzetiseknek
- A világ legnagyobb álláskeresőjének alkalmazása a világ legnagyobb közösségi oldalán
- Boldog munkavállalók és az üzleti siker
- Dinamizálódik a humánügyviteli szoftverek terén három-milliárdosra nőtt Nexon
- Kiszervezzük vagy házon belül tartsuk a HR feladatokat?
- Humánügyvitel: Eltérő igények, azonos elvárások
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.