Legzöldebb IT vállalat: Első a Cisco, utolsó a Panasonic
A nemzetközi civil szervezet az idén hatodik alkalommal publikált jelentésében a zöld technológiai megoldások, az üvegház hatású gáz lábnyom visszafogása, és a környezettudatos értékek képviselete alapján rangsorolta a világ vezető IT cégeit. A Greenpeace megállapítja, hogy a cégek egyik fele szerepet vállal az éghajlatváltozás elleni küzdelemben és az energiafelhasználás átalakításában, másik felénél azonban koránt sem nyilvánvaló, hogy a zöld informatikát többnek tartanák marketing stratégiánál.
A szervezet azt vizsgálta, hogy a cégek milyen mértékben használják a környezettudatos megoldásokat, például zöld IT-t, az intelligens mérőrendszert (smart grid) és a házi energiagazdálkodást. Azt is figyelembe vették, hogy a vállalatok milyen mértékben csökkentik szén-dioxid kibocsátásukat – illetve társadalmi szerepvállalásukat is felmérte, így például a megújuló energiaforrások propagálása terén.
A 15 céget tartalmazó lista élén a Cisco 62 ponttal végzett, a tavalyi rangsorhoz képest megduplázta eredményét. A Greenpeace kiemeli, hogy a cég sokat invesztált éghajlatvédelmi fejlesztésekbe, például intelligens hálózati technológiákba. A második helyezett 53 ponttal az Ericsson, főként technológiai fejlesztései például smart grid rendszerek kiépítése alapján. A harmadik helyen az IBM áll 42 ponttal.
A 33 ponttal hatodik helyen végzett Google-ról a környezetvédő szervezet megállapította, hogy kampány szinten gyakran lép fel a zöld politika mellett, ám ehhez képest nincsenek kibocsátás - csökkentési célkitűzései. A Greenpeace a 31 ponttal hetedik helyen végzett Microsoft esetén is ezeket a célokat hiányolja.
A 16 ponttal a lista utolsó előtti helyén álló Sony-ról megállapítják, hogy a cég egyáltalán nem érdekelt a zöld technológiai fejlesztésekben, a listán az utolsó helyen a Panasonic áll 14 ponttal.
Kapcsolódó cikkek
- Cisco: 18-szorosára nő öt év alatt a mobil adatforgalom
- Cisco: drasztikus mértékben csökkent a spamek száma
- Papírhalmozás helyett elektronikus számlák
- Pandavilág élőben a neten, Kínából
- A világ első intelligens számítógépe nulla watt készenléti áramfogyasztással
- Új, felhőalapú videó-technológia TV-szolgáltatóknak
- Cisco: négy év alatt tizenkétszeresére nő a cloud-adatforgalom
- Európába érkeznek a Panasonic okostelefonjai?
- A fenntartható fejlődésre ösztönöz a Xerox
- Egységes Full-HD 3D szemüvegek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.