Négy amerikai szenátor adatvédelmi aggályait fejezte ki a Facebooknak
Az egyszerűbb adatvédelemre vonatkozó felhívást kedden küldte el Mark Zuckerbergnek, a Facebook alapítójának Charles Schumer New York-i, Michael Bennet coloradói, Mark Begich alaszkai és Al Franken minnesotai demokrata párti szenátor.
Schumer szenátor három napon belül másodszor fejezte ki aggályait a Facebookon a múlt héten bejelentett számos változtatás miatt. Az új funkciók szerinte egyre több adatot tesznek hozzáférhetővé a hatodik éve működő közösségi szájt felhasználóival kapcsolatban. Vasárnap arra hívta fel a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot (FTC), hogy dolgozzon ki egyértelműbb adatvédelmi iránymutatásokat a Facebook és más internetes közösségi hálózatok számára.
Schumernek írt válaszában Elliot Schrage, a Facebook alelnöke kedden úgy fogalmazott, hogy a cég "üdvözli a folyamatos párbeszédet, mert egyetértünk azzal, hogy szükség van a személyes adatok kezelésének ellenőrzésére, párhuzamosan azzal, hogy az internetfelhasználók egyre több közösségi és interaktív tapasztalatra tartanak igényt."
Megismételte a cég korábbi állásfoglalását, miszerint a Facebook célja az, hogy a felhasználók egyre több és nem kevesebb ellenőrzést gyakorolhassanak.
Az adatvédelem miatt aggódók azonban ezzel nem értenek egyet, mondván: a cég most olyan adatok nyilvánosságra hozatalát is elvárja a felhasználóktól, amelyeket korábban csak a barátok kiválasztott köre számára tettek hozzáférhetővé.
A politikai nyomás megakadályozhatja a Facebook erőfeszítéseit, hogy a nagyobb profit reményében újabb weboldalakra kapcsolódjon rá.
Kapcsolódó cikkek
- A Google után a Facebook is kapitulált a német adatvédelmi törvények előtt
- 6 milliárd dolláros reklámbevételt könyvelhetnek el az idén a közösségi szájtok
- Fekete adatkereskedelem a Facebookon és a Twitteren
- 2.6 millió magyar a Facebookon!
- A Google a Yahoo és a Facebook kezdi az IPv6-os webcímek tesztelését
- Internetes radírral törölhetők a világhálón felejtett fényképek
- 750 millió szilveszteri kép
- Ötvenmilliárd dollárt ér a Facebook
- A Facebook lehagyta a Yahoo-t
- Facebook viselkedési receptek
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).