Újabb virtualizációs megoldásokat fejlesztett a T-Systems
Bár az IDC piackutató felmérése szerint ma még csupán a magyar vállalatok 10 százaléka használ virtualizációs megoldásokat, abban minden hazai piaci szereplő egyetért, hogy két éven belül robbanásszerű fognak elterjedni idehaza is a hosztolt és a bérelhető informatikai szolgáltatások.
A gazdasági válság okozta megrázkódtatásokból nehezen áll fel világszerte az IT szektor, azonban azt a piaci szereplők többsége időben felismerte, hogy az egyetlen kiutat ebből a helyzetből a fejlesztések garantálják. Az innovációk egyik jelentős fókuszát a hoszting - és a szoftverszolgáltatások jelentik világszerte, így Magyarországon is, miután a költségek csökkentése és a hatékonyság fokozása lett a legfőbb szempont 2009-ben a vállalati infokommunikációban. Az ingyenesen elérhető szoftver elérhetőségeken túl, illetve a nagy IT szolgáltatók alkalmazásai mellett a távközlési szolgáltatók is megjelentek a saját megoldásaikkal a hazai piacon. A Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletága, a T-Systems 2009-ben második felében vezette be a Virtualoso termék családját, amelyen belül virtuális szervert , telekonferencia szolgáltatást, csoportmunka és levelező rendszert, mobil e-mail szolgáltatást is igényelhettek a vállalkozások beruházás nélkül, havidíjas rendszerben.
A Virtualoso csomag idén három új, igénybe vehető alkalmazással is bővült. A Virtualoso SMS a széles ügyfélkörrel, sok törzsvásárlóval, vendéggel, illetve nagy dolgozói létszámmal rendelkező vállalatoknak, intézményeknek biztosít nagyszámú, célzott SMS egyidejű küldésére és fogadására alkalmas, egyszerűen kezelhető webes felületet. A Virtualoso BackUp a vállalati adatbiztonságához járul hozzá, azzal, hogy biztonságos adatparkban archiválja a céges szerverek, és PC-k kritikus adatait. A Virtualoso VoiceCenter a hívásmenedzselési feladatok praktikus kezelésében ad háttértámogatást a vállaltoknak. A vállalati igények szerint testre szabható, webes felületű rendszer minden bejövő hívását fogad és a telefonálót a témában illetékes kollégához irányítja, sőt akár tájékoztatást is ad termékekről, szolgáltatásokról.
Kapcsolódó cikkek
- Új, önkiszolgáó vállalati portál
- T-Systems TóPARK outsourcing együttműködés
- GVH-engedély a T-Systems-nek az ISH Informatika felvásárlására
- ITware: teljes körű vállalati e-szolgáltatások
- IT-szolgáltató központot adtak át Debrecenben
- Szervertermet nyitott Győrben a Magyar Telekom
- Havidíjas informatikai csomag kkv-knak
- T-Systems - nehéz időszak vár az infokommunikációs szektorra
- Magyar Telekom: Erős teljesítmény, pozitív eredmények
- Készenléti Tetra: tudatosítás a Tölösiben
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.