Virtuális falu lesz Ivád
A faluvezető emlékeztetett arra: a világon legnépszerűbb számítógépes játékok keretében virtuális világokban kell megállnunk a helyünket. Példaként említette, hogy a SIMS elnevezésű programból például több mint 100 millió példányt vásároltak szerte a világban. Ugyanakkor saját elképzelésük szerint Ivád esetében a játékpiacot alapjaiban megrengető módon a valóságot összekötnék a virtuális valósággal. Mindez azt jelenti, hogy a játékosok virtuális fejlesztései a valóságban is megvalósulhatnának.
Ivády Gábor példaként említette, hogy ha a játékos a számítógépen egy kutat ás, azt Ivádon pontosan úgy megvalósítanák, vagy elültetnék a számítógépen megjelölt helyen a játékos által vásárolt tulipánhagymát. Közlése szerint az egész játék Ivádon, és a falunak az interneten kialakított tökéletes másán zajlana. Szerinte ez finanszírozható volna, például abból az 500 forintnyi "kommunális adóból", amelyet a játékosok fizetnének a játékban való részvételért. Ugyancsak példaként említette, hogy száz résztvevő összefogása esetén már akár egy falusi szálláshely is kialakítható lenne a 400 lakosú településen. De a virtuális ivádiakkal együtt állíthatnák össze a község rendezvénynaptárát, vagy akár azt is közösen döntenék el, hogy mi legyen a menü az aktuális falunapon - sorolta a polgármester. Ugyanakkor a "virtuális ivádi lakosok" ott ülhetnek a képviselőtestületi üléseken, online hozzászólhatnának a tervekhez, a költségvetéshez, vagy a különböző döntésekhez.
Amennyiben az elképzelés megvalósul, a faluban tucatnyi webkamerát fognak elhelyezni, hogy a játékosok folyamatosan nyomon tudják követni a való világban történő eseményeket – ismertette elképzeléseiket a polgármester.
Az ivádi faluvezető ismert az országos figyelmet is kiváltó akciókról. Korábban, a többi között batyus galoppot rendezett a Nemzeti Vágta parodizálására, meghirdette, hogy eladóak a településen található közterületek elnevezései, vagy magyar-szlovák polgármesterek részvételével focimeccset szervezett a két nemzet békéltetése érdekében.
Kapcsolódó cikkek
- 635 ezer dollárért kelt el egy virtuális éjszakai klub
- Racionalizálni kell a kormányzati informatikai fejlesztéseket
- Alkotmány 2.0 - Új szériájú közigazgatás
- Magyarország másodszor menekült meg a teljes elnyomástól!
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Puhány harcosok a videójátékosok
- Akik fél év alatt nagyhatalommá tették Magyarországot
- Nintendo DS karaktert vett nőül egy japán játékőrült
- Augusztus 20-ával debütál a kormány Facebook- és Twitter-profilja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.