Aachen lehet a második Szilícium-völgy
Az elkövetkezendő hét évben kétmilliárd eurót fognak fordítani az aacheni egyetemi központ fejlesztésére.
A korszerűsített campust Európa egyik legnagyobb tudományos kutatóterületévé, egy "második Szilícium-völggyé" szeretnék tenni - fejtette ki Ernst M. Schmachtenberg, az aacheni Rajnai-vesztfáliai Műszaki Főiskola (RWTH) rektora.
Az első ásócsapást Jürgen Rüttgers, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi elnöke hajtotta végre csütörtökön. A vállalkozás tízezer új munkahelyet fog teremteni.
A campuson tudomány és gazdaság szoros összefüggésben áll majd a kutatások középpontjában. Rüttgers kijelentette: " Aachen megmutatja országunk jövőjének útját".
A nyolcszázezer négyzetméteres területen két építési szakaszban irodákat, csarnokokat, laborokat alakítanak ki. Emellett hotelek, sportlétesítmények, óvodák, üzletek és egy konferenciaterem is helyet kap majd itt.
Az új koncepcióval a felsőoktatási intézmény a világ egyik vezető műszaki főiskolájává szeretne válni. Példaképül a kaliforniai Stanford Egyetem 1951-es kezdeményezése szolgál, amelyből idővel a Szilícium-völgy nőtte ki magát.
Kapcsolódó cikkek
- A digitális táblák beszerzése még az idén befejeződhet
- Sun specializációk és oktatási anyagok az Oracle PartnerNetwork-ben
- Legbiztosabb a még nem is létező szakma
- Egységes digitális tananyag informatikus hallgatóknak
- Magyarországi győztes az INFOPROG 2010 versenyen
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Megújult formában, új tartalommal jelentketik a Mindentudás Egyeteme
- Szuperszámítógépet kap három hazai egyetem
- NIIF Networkshop konferenciák
- Ethical Hacking konferencia: A digitális tojásvadászattól a netes vakrepülésig
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.