MeeGo: összeolvad a Nokia Maemo és az Intel Moblin platformja

Milkovits Gábor, 2010. február 17. 08:06

A Nokia és az Intel a barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC) bejelentették, hogy MeeGo néven egységes mobilplatformot hoznak létre a mobilcég Maemo és a csipgyártó Moblin operációs rendszereiből.

Az egységesítés technikailag nem okoz nagy nehézséget, mivel mindkét platform Linux-alapú. Mivel azonban a Nokia mobiljaiban ARM, az Intel által favorizált tablet gépekben pedig a gyártó CPU-i működnek, a rajtuk futó alkalmazások is különbözőek lesznek, emiatt pedig közös alkalmazásbolt helyett külön-külön az Ovi Store-ból, illetve az Intel AppUp Center-ből lehet majd őket letölteni. A két cég még tavaly júniusban kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amelynek kapcsán sokan arra következtettek, hogy hamarosan Intel processzoros Nokia mobilkészülékek jelenhetnek meg a piacon. Ezt most se nem cáfolták, se nem erősítették meg, habár elemzők még mindig valószínűnek tartják a lépést.

John Strand, a Strand Consult elemző cég vezető tanácsadója a hír kapcsán azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy a lépést nyilvánvalóan a mobilplatformok egyre élesebb versenye ösztönözte. A talpon maradás egyik fő feltétele ugyanis a kiélezett piacon az lehet, ha minél több készülékre telepítenek egy platformot. A sikerhez ugyanakkor Strand szerint továbbra is elengedhetetlenek a versenyképes készülékek és alkalmazások. A MeeGo ugyanakkor korántsem jelenti azt, hogy a Nokia lemondana a Symbian-ról, amelyet ráadásul éppen most tett teljes mértékben nyílt forráskódúvá, gyökeresen megújítva ezzel az operációs rendszert. A MeeGo a tervek szerint a mobilcég kézi számítógép-jellegű üzleti okostelefonjain fut majd, míg a legtöbb mobil platformja továbbra is a megújult Symbian lesz. Az Intel elsősorban kisméretű, kézi érintésvezérelt tablet PC-kre telepítené a MeeGo-t a jövőben.

Kulcsszavak: Nokia Intel Linux

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

A HONOR szállította a legtöbb okostelefonot a kínai piacra

Az IDC legújabb jelentése szerint 2024 első negyedévében a HONOR lett a vezető márka Kína okostelefonos piacán. 

2024. április 26. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55