Nexon: Növekedés és beruházás a recesszió ellenére
Idén előtérbe kerülhetnek a hosztingolt megoldások
2009-ben a válság ellenére kismértékben nőtt a magyar humáninformatikai piacot vezető Nexon árbevétele, így meghaladta a 2,8 milliárd forintot. Mivel tavaly a jelentős informatikai megrendelések és a nagy pályázatok elmaradtak, a vállalat több korábbi ügyfele pedig leépítésekre vagy tevékenységének megszüntetésére kényszerült, az eredmény mögött jelentős munka rejlik.
A válságnak ugyanakkor nem csak negatív, hanem pozitív hatásai is voltak a Nexonra nézve, sok vállalat egyértelműen a nehéz gazdasági helyzet miatt fordult a költséghatékonyabb megoldások felé. Így például jelentősen nőtt az optimális munkarendek kialakítását segítő munkaidő-nyilvántartó szoftverek iránti igény. Emellett számos vállalat felismerte, hogy a humánügyviteli feladatok kiszervezésével növelheti hatékonyságát, ami nagymértékben hozzájárult a Nexon outsourcing üzletágának közel 20 százalékos növekedéséhez.
Hangsúly az SaaS alapú szolgáltatásokon
A Nexon a humáninformatikai piac kétharmadát jelentő kkv szektorban 5 százalékkal növelte az eladott licencek számát, ennek köszönhetően sikerült megőriznie domináns pozícióját. „A számokban kifejezett eredmények mellett ugyanakkor arra is büszkék vagyunk, hogy a válság ellenére sem kellett elbocsátani munkatársakat, sőt, az alkalmazottak száma kis mértékben még növekedett is” – mondta Ocskay Szilárd, a Nexon ügyvezető igazgatója.
A vállalat stabilitását mutatja, hogy több mint 50 millió forintos informatikai beruházást hajtott végre. Ennek eredményeként növekedett a Nexon rendszereinek teljesítménye, továbbá kialakításra került egy korszerű technológián alapuló virtualizált szerverkörnyezet, amely a távoli elérést választó ügyfeleket szolgálja ki. Ocskay Szilárd emellett úgy gondolja, hogy a válság idén is éreztetni fogja hatását, ezért terveik között szerepel az egy bérlős hosztingolt megoldások (SaaS – Software as a Service) hangsúlyosabbá tétele, amelyek révén az ügyfelek a licenc megvásárlása és nagyobb beruházás nélkül is minőségi szolgáltatáshoz juthatnak.
Az ügyvezető tapasztalatai szerint egyre több vállalat ismeri fel annak jelentőségét is, hogy a dolgozók bevonhatók a HR folyamatokba, így 2010-ben a legnagyobb fejlődés az interaktív felületek és a dolgozói önkiszolgáló rendszerek területén várható. Ezt támasztja alá az is, hogy a cég 2009-ben több száz ügyfelénél vezette be a persONLINE webes dolgozói önkiszolgáló rendszerét.
2008 | 2009 | |
Árbevétel (eFt) | 2 794 000 | 2 820 000 |
Eredmény (eFt) | 259 000 | 290 000 |
Létszám | 220 | 235 |
Ügyfélszám | 3 000 | 3 100 |
Az SaaS (Software as a Service – szoftver, mint szolgáltatás) lényege, hogy a szolgáltató online hozzáférést biztosít szoftvereihez, és a használat függvényében számítja ki a havidíjat. A szoftver így tulajdonképpen nem kerül a vállalat tulajdonába, csak igénybe veszi, használja annak különböző funkcióit. A program fejlesztéséről, frissítéséről, valamint a szükséges infrastruktúra üzemeltetéséről egyaránt a szolgáltató gondoskodik. Az SaaS rendszer előnye, hogy bár a vállalat elvégezheti a szoftver által támogatott feladatokat, nem kell nagyobb beruházással számolni a bevezetésekor, hiszen nincs szükség sem a licenc megvásárlására, sem az informatikai háttér fejlesztésére. Ezért ez a megoldás elsősorban az olyan cégek számára előnyös, amelyek kevés erőforrással rendelkeznek. A szolgáltatás további előnye a tervezhetőség, a költségek könnyen ellenőrzés alatt tarthatók a havidíjas rendszer révén. A szoftver használatától függő havidíj révén ráadásul ez a megoldás különösen költséghatékony a kisebb vállalatok számára, akik nem használnák ki egy saját tulajdonú rendszer lehetőségeit. A SaaS esetében két alapvető modell létezik: az egy bérlős és a több bérlős. Utóbbi esetében a szoftver havidíja alacsonyabb, ugyanakkor testreszabhatósága erősen korlátozott, ezért elsősorban akkor jelent megoldást, ha a vállalatnak nincsenek speciális igényei. |
Főbb előnyök | Főbb hátrányok | |
Szoftvervásárlás |
|
|
SaaS |
|
|
Outsourcing |
|
|
Kapcsolódó cikkek
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- A NEXON mellett döntött a SAPA
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Kapsch CarrierCom: lezárult a Nortel-divíziót érintő felvásárlás
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Mobilüzletágat alakítana ki a UPC
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.