Nő az érdeklődés az it-erőforráskihelyzés iránt

MTI Sajtóadatbank, 2009. november 26. 09:28

Élénk az érdeklődés az informatikai erőforráskihelyezés (outsourcing) iránt, amit mutat az is, hogy az ilyen szolgáltatást nyújtó Navigator Informatika Zrt. az idén a tavalyi 2 milliárd forint után 3 milliárd forint bevételt ér el.

Juhász Lajos, a cég vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: különösen azokat a cégeket érdekli ez a szolgáltatás, amelyeknek több telephelye is van, míg az államigazgatást a legkevésbé. Elmondta: az outsourcing megvalósítása bizalmi alapú gazdasági döntés. A cégek közül az it-outsourcingot legkevésbé a banki szféra veszi igénybe, mivel a bankoknak az ad biztonságérzetet, ha a saját embereik működtetik a számítógépeket. A nagyvállalatokat elsősorban a költségcsökkentés és hatékonyság növelése motiválja, míg a kis- és közepes cégek közül azok választják az erőforráskihelyezést, amelyeknek fejlett az informatikai kultúrája. A vezérigazgató elmondta, hogy míg korábban 20 százalékos megtakarítás esetén már az erőforráskihelyezés mellett döntöttek a vállalatok, addig ma már legalább 30 százalékos megtakarítást kell ajánlani, mert ez egyenlíti ki a vélt kockázatot.

 A vállalat az első félévben 1,1 milliárd forint bevételt ért el. A társaság az utolsó negyedévben főleg a kis- és közepes méretű vállalatokat célozza meg új szolgáltatásaival, s az innen várt plusz bevételekkel akarja elérni az idén az 50 százalékos növekedést. Juhász Lajos elmondta, hogy a kvv-szektorban legalább 100 százalékos bevétel növekedést érnek el az idén a tavalyihoz képest, miközben a nagyvállalati szektor stagnál. A cég szerint reménykeltő, hogy 2009 első nyolc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest több mint ötven százalékkal több cég érdeklődött náluk az informatikai outsourcing, és a számítógép-mentes irodai megoldások iránt.
 

Kulcsszavak: Navigator outsourcing trend

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52