Összeolvad a vezetékes és a mobilszolgáltató a Deutsche Telekomnál
Erről döntöttek csütörtökön rendkívüli közgyűlésükön a legnagyobb német és egyben az egyik legnagyobb európai távközlési cég részvényesei.
A Deutsche Telekom igazgatója, René Obermann azzal indokolta a döntést, hogy az ügyfelek jobb kiszolgálását szolgálja, elősegíti a költségmegtakarítást, továbbá a munkahelyek védelmét. Obermann szerint az összeolvadás hozzájárulhat az ügyfélkör kibővítéséhez,
illetve a forgalom növekedéséhez is.
A mobilszolgáltató T-Mobile Deutschland mostanáig a Deutsche Telekom legnagyobb leányvállalata volt, az összeolvadás hivatalosan 2010 első felében lesz.
René Obermann a közgyűlésen mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy az összeolvadás nem jár leépítésekkel. Szavai szerint erről előzetes megállapodást kötöttek a munkavállalók képviselőivel.
A szeptember végi állás szerint a Deutsche Telekomnak és külföldi érdekeltségeinek - a DT a Magyar Telekom fő tulajdonosa is - összesen 150,9 millió ügyfele volt a mobiltelefon üzletágban, 5,3 millióval több az egy évvel korábbinál. A vezetékes üzletágban 7,4
százalékkal 39,6 millióra esett az ügyfelek száma. A társaság szélessávú internetes szolgáltatásait az egy évvel korábbinál 12,9 százalékkal többen, összesen 14,7 millióan vették igénybe.
A vállalat - amely 2006-ban nagyszabású takarékossági programba kezdett - a hónap elején a harmadik negyedévre vonatkozóan növekvő bevételről, illetve profitról számolt be.
Az összeolvadással a Deutsche Telekom a többi nagy európai konszern, köztük a Vodafone, a France Télékom, továbbá a svájci Swisscom példáját követi.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom teljesen felvásárolja a Click&Buy-t
- Csökkentette negyedik negyedéves veszteségét a Deutsche Telekom
- További leépítések a Deutsche Telekomnál
- Növekvő bevétel és profit a Deutsche Telekomnál
- Óriás üzletre készül a Deutsche Telekom
- Egyesítené brit leányait a Deutsche Telekom és a France Télécom
- A Deutsche Telekom veszteséggel zárt
- A Deutsche Telekom túlteljesített, emeli az idei tervet
- Ismét a bírálatok középpontjában a Deutsche Telekom
- Követelik a Deutsche Telekom elnökének lemondását
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.