Újabb Xbox 360-per a Microsoft nyakában
2008 decemberében, egy évvel azután, hogy a férfi megvette az Xbox 360 gépet, a konzol rendszere elromlott, így a férfi elküldte a gépet a Microsofthoz javításra. Mivel a gépre már nem volt garancia, a vevőszolgálat 99 dollárt (19 ezer forint) kért javítási költségként és gép cseréjéért. A férfi keresetében azt is kihangsúlyozta, hogy a Microsoft semmilyen magyarázatot sem adott neki arra, hogy mi baja volt a gépének. A hiba minden bizonnyal nem a jól ismert "vörös körös halál" hibajelenség, ugyanis ezt a cég elismerte még 2007 júliusában és ennél a hibajelenségnél három évre kiterjesztette a garanciát - olvasható a gamespot.com honlapon.
A felperes nem csak azt követeli, hogy ismerjék el panaszát és térítsék meg a kárát, hanem azt is, hogy bírósági ítélettel tiltsák meg a Microsoftnak, hogy tovább árusítsa az Xbox 360 konzolt.
A redmondi cégóriás konzoljának perek sorozatát kell kiállnia, amióta csak a boltokba került. Pár héttel a 2005. novemberi indulás után rögtön egy túlmelegedéshez kapcsolódó perrel kellett szembenéznie. 2006-ban azért perelték a céget, mert az egyik olyan szoftveres frissítés, amelyik a kezelőfelületet érintette, tönkretette bizonyos felhasználók gépeit. 2007 júliusában újabb pert varrtak a Microsoft nyakába: ezúttal az Xbox Live internetes rendszer leállásai miatt. Végül még ugyanebben az évben még egyszer beperelték a céget azért, mert a konzol megkarcolta a lemezeket, hogyha a felhasználók úgy kapcsolták be a gépet, hogy az félre volt döntve.
A Microsoft egyelőre nem kommentálta az újabb ügyet.
Kapcsolódó cikkek
- USB flash támogatást kap az Xbox 360
- Bezárul az Xbox Live az első generációs konzolok előtt
- Egymillió Xbox-felhasználót tiltott ki a Microsoft
- Beépített Wi-Fi az Xbox-ban?
- Jönnek a limitált 250 GB-os Xbox-ok
- Tudományos kutatás játékkonzollal
- Microsoft: a Sonyéhoz hasonló árcsökkentés véletlen
- A PS3 után az Xbox is olcsóbb lesz?
- Több mint fele hibás az Xbox 360-konzoloknak
- Halo Legends: Halo univerzumban játszódó Anime-széria az Xbox Live-on
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.