Új HR-igazgató a Siemens Zrt.-nél
2009. július 1-jétől tölti be Tóth Gábor a Siemens Zrt. HR-igazgatói pozícióját. Új funkciója mellett megtartja eddigi feladatkörét, az energetikai szektorban gyártással foglalkozó Siemens Erőműtechnika Kft. HR-osztályának vezetését is. Tóth Gábor 2000-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Humánerőforrás szakán, majd 2002-ben pénzügyi szakközgazdászként diplomázott.
A Siemensnél még 1998-ban kezdte pályafutását gyakornokként, később a szakirányú diploma megszerzése után az Erőkar Rt. – a mai Siemens Erőműtechnika Kft. – HR-osztályára került. 2003 és 2005 között a Siemens AG mülheimi energetikai telephelyén HR-tanácsadóként nemzetközi tapasztalatokkal bővítette ismereteit, majd hazatérését követően kinevezték a Siemens Erőműtechnika Kft. HR-vezetőjének.
A Siemens Zrt., valamint a csoporthoz tartozó termelő, szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet végző további Siemens-leányvállalatok a 2008-as üzleti évben együttesen mintegy 2100 munkatársat foglalkoztattak, és 86 milliárd forintos összforgalommal járultak hozzá az ország gazdaságához.
Kapcsolódó cikkek
- Új vezető a HP Magyarország nyomtatási üzletágánál
- Válságkezelő kereskedelmi igazgató a Sixtnél
- Új HR-menedzser a Canon Hungária Kft.-nél
- Laufer Tamás az Informatikai Vállalkozások Szövetségének új elnöke
- Klotz Tamás csatlakozott a Microsoft közigazgatási csapatához
- Új marketingvezető a Canon hazai csapatában
- Sigvart Voss Eriksen a Pannon új CMO-ja
- Távozik a Pannon CMO-ja
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója lett az év projektmenedzsere
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ipari hulladékáramból kulcsfontosságú ipari nyersanyag
A gumi-, a kerámia- , az üveg- és a kozmetikai iparban nélkülözhetetlen cink-oxid (ZnO) zöld előállításának arányát kívánja növelni az EIT InnoEnergy azzal, hogy befektet a forradalmian új technológiát kifejlesztő lettországi vállalatba, a Catalyco-ba.
A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást
Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen.
Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére.
Ezzel a fintech újdonsággal növelik bevételüket a webáruházak
Akár húsz százalékos extra forgalomnövekedést is generálhat a webshopokban a Magyarország vezető fintech cége által fejlesztett, egyedülálló, saját brandre szabható részletfizetési megoldás.
Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en
A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.