Megnyílt Magyarország második legnagyobb szerverparkja
Másfél milliárd forint összegű beruházással, az egykori Athenaeum nyomda kőbányai épületkomplexumában jött létre a Dataneum névre keresztelt szerverpark, mely napjainkban Magyarország második legnagyobb ilyen intézménye - közölte az üzemeltető Dataneum az MTI-vel.
A beruházó a kanadai-magyar tulajdonú Central European Capital Co. (C.E.C.C., Közép-Európai Tőkebefektetési Kft.), melynek irányításával 2008 decemberében indult meg a kivitelezés. Pár hónap múlva, 2009 márciusában már be is költözhetett az első bérlő, az Invitel Zrt., mely saját szervereket is telepített a kőbányai épületbe - olvasható a Dataneum közleményében.
A beruházó tíz plusz tíz évre bérli a mintegy 15 000 négyzetméternyi területet az Athenaeum Zrt.-től, valamint opcióval is rendelkezik az egész komplexum megvásárlására. Az Invitel Zrt. a rendelkezésre álló terület 10 százalékát foglalja el.
Egy felhasználói adatközpont megvalósítása a tervezéstől függően 6-8 hónapot vesz igénybe, a bérlők több fizetési konstrukció közül is választhatnak - derül ki a közleményből.
A fix átalánydíjas szolgáltatási konstrukció keretében a terület bérleti díja tartalmazza a rezsi, illetve az üzemeltetési költségeket is, lehetőség van ugyanakkor egy egyszeri létesítési díj kifizetésére is az átvételkor - olvasható a Dataneum közleményében.
Kapcsolódó cikkek
- Szervercsipeken dolgozik az ARM
- Új Dell-szerverek Intel Xeon 7500 processzorokkal
- Legújabb Fujitsu szerverek mint virtualizációs erőgépek
- Nem támogatja tovább az Itanium szerverplatformot a Microsoft
- Új, nagy teljesítményű HP munkaállomások Intel Xeon 5600 CPU-kal
- IBM X5 szerverek: jelentős memóriabővítés új hardver nélkül
- Fujitsu x10sure 3.1: kibővített virtualizációs képességek
- Xeon X5680: Az Intel leggyorsabb szerverprocesszora
- IBM POWER7: versenytárs nélkül
- Konténer-szerverrendszerek Tajvanon
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.