Kiaknázatlan IT-fejlesztési lehetőségek a hazai kkv-szektorban

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 9. 09:36

Komoly fejlesztési lehetőségek rejlenek a magyar kis- és középvállalati (kkv) szektorban az internetes jelenlét terén - derül ki egy 2009. januári felmérésből.

A Publicus Research által 2009 januárjában, 583 cégvezető megkérdezésével készített kutatás kimutatta, hogy a kis- és közepes vállalkozások mindössze 68 százaléka tart fenn saját honlapot, ezek közül is tízből nyolc cég ritkán frissülő honlapot működtet, amelyen elsősorban általános információkat közöl.

Az eredmények szerint az internetes jelenlét terén a budapesti cégek állnak a legjobban, ezek 85 százaléka rendelkezik honlappal. A megyei jogú városokban 76 százalék, míg az ezeknél kisebb településeken csupán 64 százalék ez az arány.

A Publicus Research felméréséből kiderül az is, hogy csupán minden harmadik piaci szereplő igyekszik új ügyfeleket szerezni a világhálón való megjelenésen keresztül, s a honlapok mindössze ötödéről mondható el, hogy a kereskedési vagy szolgáltatási folyamat integrált részei, azaz termék vagy szolgáltatás rendelhető róluk.

 Az elemzett minta a magyarországi kkv-szektor cégeire földrajzi elhelyezkedés (telephely régiója) és alkalmazottak létszáma szerint reprezentatív - olvasható a felmérés módszertani leírásában.
 

Kulcsszavak: kkv trend

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

GKID-Mastercard eTOPLISTA 2023 – a legnagyobb és legismertebb webáruházak rangsora

A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon működő, és ott a legnagyobb forgalmat generáló online kereskedőkről. Az e-kereskedelmi kutató- és tanácsadócég a Mastercard közreműködésével idén négy tematikus forgalmi rangsort állított össze. A TOP15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült az élelmiszerek és háztartási cikkek online értékesítésével foglalkozó kereskedőket tömörítő TOP10-es FMCG lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online kiskereskedelmi forgalmat elérő, 100%-ban magyar tulajdonú kereskedőkről is rangsor készült. Ebbe a mezőnybe idén is 13 magyar webáruház került be. 

2024. május 30. 17:19

A vállalkozások online jelentlétét tuningolja a Telekom

A Telekom megbízásából készült friss, reprezentatív kutatásból kiderült: a legtöbb vásárló számára nemcsak, hogy bizalmat építő, de vásárlást befolyásoló szempont az, hogy egy vállalkozásnak legyen saját honlapja. A Magyar Telekom legújabb szolgáltatása, az Instant Honlap segíti a gyors és hatékony online jelenlét kialakítását.

2024. május 30. 15:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52