Összeszerelő üzemet létesít a Smart Technologies Vácon
A Zollner üzemében kezdetben évente 125 ezer darab SMART Board 600-as interaktív tábla készül majd, amely mennyiséggel a SMART jelentősen növeli éves globális gyártókapacitását. A SMART Board interaktív táblák hazai gyártásával az EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régió kiszolgálása jelentősen javul. Jelenleg az összes SMART Board 600-as táblát a cég kanadai összeszerelő üzemében készítik, Ottawában. A magyarországi összeszerelő üzemmel a SMART kevésbé függ majd a transzatlanti szállításoktól, ezzel is csökkentve a cég károsanyag-kibocsátását.
A magyarországi gyártás beindítását az EMEA régió erősödő eladásai követelik meg. A Futuresource Consulting független piackutató szerint a régióban hozzávetőlegesen 210 ezer interaktív táblát adtak el a tavalyi évben, ami a kategóriában 45,4 százalékos piaci részesedést jelent, azaz kétszer annyit, mint amit a második legnagyobb versenytárs produkált. A Futuresource becslése szerint a következő 5 évben 2,3 millió interaktív táblát értékesítenek majd az EMEA régióban. Amikor a gyártás idén júniusban teljes kapacitással beindul Vácott, az üzem 140 dolgozója foglalkozik majd a SMART Boardok összeszerelésével.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Kapsch CarrierCom: lezárult a Nortel-divíziót érintő felvásárlás
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával
A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.
K&H: Kate tiszta nyereség
Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.
Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására.
Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be
Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.
Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!
A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.