Felkészítés a globalizációra

Fekete Gizella, 2000. március 8. 14:31
"Átlagon felüli árbevételt ért el az 1999-es pénzügyi évben a magyarországi KPMG" - hallottuk Richard Eblintől, a cég magyarországi senior partnerétől február 22-én, a Hotel Kempinskyben tartott sajtótájékoztatón.
A legdinamikusabban a 167 százalékos növekedést elérő - az elektronikus kereskedelmi, internet- és webközpontú megoldásokon belül elsősorban az új technológiákra összpontosító - tanácsadási üzletáguk fejlődött, amely a cég az előző évit 29 százalékkal meghaladó, 5,3 milliárd forintnyi bevételéből 1,35 milliárdot hozott. A fenti ütemet tartva 2003-ra a tanácsadásból és az auditból származó bevételek arányát már 50-50 százalékra tervezik.

Könyvvizsgálati ügyfeleikhez tavaly többek között a Hypo Vereinsbank, a Magyar Fejlesztési Bank, a Danubius-csoport, a Hungexpo Rt., a Mercedes-Chrysler magyarországi vállalatcsoportja és a Szerencsejáték Rt. csatlakozott, s így számuk ma már az ezret is jóval meghaladja. Növekszik magyar tulajdonú ügyfeleik száma, és Eperjesi Ferenc, a cég ügyfélkapcsolatokért felelős partnere úgy látja, hogy a jövőben egyre többen döntenek a komplex - jogi, adó-, információtechnológiai és vállalatfinanszírozási - tanácsadás mellett. Eperjesi szerint a következő években a KPMG-n belül a hangsúly a globalizáció gazdasági következményeire való felkészítésre és a gyorsan fejlődő iparágak, pl. az informatika és a telekommunikáció kiszolgálására helyeződik.

Tavaly óta a pénzintézetek számára elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos technikai és stratégiai tanácsadást is kínálnak. A felmérések ugyan még azt mutatják, hogy Magyarországon igen alacsony, az összesnek alig 6 százaléka az interneten keresztüli értékesítés, de ez az érték Mark Bownas, a hazai cég e-commerce szolgáltatásokért felelős partnere szerint - elsősorban a vállalatok egymás közötti értékesítése, azaz a business-to-business iránti igényből fakadóan - a következő években fokozott ütemben változik majd pozitív irányban. Ezt ma még elsősorban - az elmúlt időszak hackerténykedéseit ismerve - a biztonsággal kapcsolatos aggályok akadályozzák, de a közelmúltban felállított, a rendszerek megbízhatóságát tesztelő internetes betörésvizsgáló laboratóriummal (ld. Monitor, 2000/8. sz., 7. oldal) ennek eloszlatására már ugyancsak tettek lépéseket. A fenti témában Magyarországon a nemzetközi porondról is ismert Scala Business Solutions, az Euronet és az Uproar a partner.

A tájékoztató záróakkordjaként a KPMG új, hazánkban most bevezetés alatt álló üzletágát, az EU-ban a későbbiekben várhatóan kötelezőként előírt Risk Managementet (Kockázatkezelést) Kiss Katalin partner mutatta be.

Kulcsszavak: KPMG +céginfo

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Okoseszközök széles skálájával bővült a Huawei termékportfóliója

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36