Rekordveszteség, elbocsátások a Hitachinál

Milkovits Gábor, 2009. január 30. 17:46

Úgy látszik, mostanában leginkább a japán technológiai cégekre jár rá a rúd a válság miatt, ugyanis a Sony és a Toshiba után a Hitachi is rekordméretű veszteségről kénytelen beszámolni.

A Hitachi a legnagyobb japán elektronikai cég; a fogyasztói elektronikában ugyan nem az első, azonban emellett olyan termékeket is gyárt, mint például az atomreaktorok vagy az autóalkatrészek. A vállalat a világgazdasági válság és az exportot sújtó erős japán valuta miatt 700 milliárd jen (kb. 1814 milliárd Ft) veszteséggel kalkulál a március 31-ével végződő 2008-as pénzügyi évre; ez nemcsak a társaság, de az összes japán ipari cég történetében példátlan mértékű deficitet jelent. Mint ahogy a második világháború óta az is gyakorlatilag példátlan, hogy egy japán nagyvállalat embereket tegyen az utcára: márpedig az NEC éppen most jelentette be, hogy megválik 20 000 dolgozójától és most a Hitachi is hasonló lépést tervez. A vállalat 2010. márciusig 200 milliárd jent szeretne megspórolni úgy, hogy veszteséges üzletágakat számol fel, illetve üzemeket zár be.

A mintegy 400 000 embert foglalkoztató cégóriás egyelőre nem számolt be róla, hogy pontosan hány dolgozót tervez elküldeni. Mindenesetre elég megdöbbentő, hogy a vállalat tavaly ősszel még 15 milliárd jen profittal számolt és nemrég független elemzők is csupán 55 milliárdra becsülték a várható veszteséget. A céget először az autóalkatrész-megrendelések drámai visszaesése rendítette meg, azonban a későbbiekben az építőipari, majd a szórakoztató elektronikai részlegekre is kiterjedt a recesszió. Utóbbin belül elsősorban a síkképernyős televíziók árzuhanása és a kereslet csökkenése okoz gondot, de mostanra válságossá vált a Mitsubishivel közös Renesas csipgyártó helyzete is. Ez utóbbinál a tulajdonosok nem zárják ki, hogy a Toshiba vagy más japán cég képében külső partnert vonjanak be, hogy megmentsék a csődtől a félvezetőgyártót.
 

Kulcsszavak: Hitachi +céginfo munkaerő

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36