A SAP jól zárta az évet, de háromezer embert elbocsát

MTI Sajtóadatbank, 2009. január 29. 08:47

A világ vezető üzleti számítógépprogram-gyártója, a német SAP 13 százalékos profitnövekedéssel zárta a tavalyi évet, de azt is közölte szerdán, hogy "a kemény piaci körülményekhez való alkalmazkodás" jegyében megszüntet háromezer állást. Az év végére 48 500-ra tervezik a létszámot világszerte. A piaci bizonytalanságra tekintettel nem adtak bevétel- vagy profit-előrejelzést erre az évre.

A cég szerdán 850 millió eurós adózott eredményt jelentett a tavalyi utolsó negyedévről, 13 százalékkal többet az egy évvel korábbi 752 milliónál. A számítógépprogramok értékesítése - a piaci hangulat alapvető fokmérője - 7 százalékkal csökkent, 1,323 milliárd euróra az egy évvel korábbi 1,415 milliárdhoz képest. Ezt ellensúlyozták a cég szolgáltatásai, így a teljes bevétel 8 százalékkal 3,488 milliárd euróra emelkedett 3,24 milliárdhoz képest.

Ezzel egész évben 1,888 milliárd eurós adózott eredményt ért el a SAP, 2 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 1,919 milliárdnál. Félévkor azonban még 9 százalékos profitcsökkenésről számoltak be. A számítógépprogramok értékesítése egész évi átlagban 6 százalékkal nőtt, 3,606 milliárd euróra a 2007-es 3,407 milliárdról. A teljes bevétel 13 százalékkal 11,567 milliárd euróra emelkedett  a 2007-es 10,242 milliárdról.

Kulcsszavak: SAP +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36