A lapkagyártók örülnek a Qimonda csődjének

MTI Sajtóadatbank, 2009. január 27. 08:22

A világ félvezetőipara alig titkoltan ünnepli hétfőn az egyik német versenytárs, a Qimonda csődjét. A világon a nagyságra ötödik DRAM-gyártó, a világpiac 10 százalékát birtokló Qimonda pénteken kért csődvédelmet, hétfőn pedig jelentette, hogy telephelyein ugyan folytatódik a termelés, de csak "egyelőre".

A DRAM-memórialapkák évi 25 milliárd dolláros világpiaca harmadik éve szűkülhet az idén, miközben majdnem minden gyártó vészes, soha nem látott veszteségeket jelent már több mint egy éve, mert a főleg személyi számítógépekben használatos lapkák ára megállíthatatlanul esett a gyengülő kereslet és a korábban túlméretezett kínálat miatt.

A világ legnagyobb DRAM-gyártója, a dél-koreai Samsung Electronics is veszteséges lett - történetében először - a tavalyi utolsó negyedévben, a DRAM-piac viszontagságai miatt.

A Qimonda az első a nagyobb cégek sorában, amely a válság miatt bedobta a törülközőt, és ezzel - persze akaratán kívül - utolsó segítséget adhat versenytársainak: növelhetik piaci részarányukat, csak ezúttal új, öldöklő árleszállítási verseny nélkül, sőt, még áremelkedésre is van némi kilátás. Egyes iparági elemzők azt is megkockáztatják, hogy a Qimonda kimúlása nyomán - tekintettel a kisebb kínálatra - a többi gyártó árai elérhetik legalább a termelési költség szintjét, habár a teljes piac nyomott marad. Az irányadó DDR2 1Gb memórialapka ára a jelenlegi kevesebb mint 1 dollárról 1,20-1,50 dollárra emelkedhet, ami már fedezné a termelés készpénzszükségletét, írták a londoni DRAMeXchange piacfigyelő cég szakértői hétfőn.

Ha a Qimonda kiválását a többi gyártó nem próbálja eddig bejelentett kapacitáscsökkentései lassításával, visszacsinálásával is meglovagolni, akkor a Qimonda miatt 10 százaléknyi kínálat hamarosan kiesik, és így idén a világkínálat növekedésének lassulása várható, ami segíthet az áraknak.

A világ összes gyártója tavaly. amikor a bevétel már második éve csökkent, 25,2 milliárd dollár bevételre tett szert DRAM-lapkákból, ez 19,8 százalékkal kevesebb a 2007-esnél, az iSupply piackutató cég összesítése szerint. Elemzői további 4,3 százalékos csökkenést jósolnak alapesetként idénre.

A Qimonda a tavaly szeptemberrel zárult üzleti évében 2,987 milliárd eurós veszteséget írt az adó utáni rubrikába, az egy évvel korábbi, 296 milliós veszteség után.

A Qimonda a német Infineonhoz tartozik, amely az egyik legnagyobb európai félvezetőgyártó. Az Infineon 2006. májusban kiszervezte a Qimondát, 2006. augusztusban részben tőzsdére vitte, jelenleg 77,47 százalékot tart belőle, és a korábbi terv az volt, hogy idén év elején 50 százalék alá csökkenti a részesedését. A Qimondával az Infineon a forgalmának ugyan közel a felétől vált meg, de függetlenítheti magát a nagy áringadozásoknak kitett DRAM memória-áramkör piactól. A jelentősen zsugorodó Infineon az autóipar és a távközlés számára gyártott termékeire akar összpontosítani.

A tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben az Infineon adó utáni vesztesége 3,122 milliárd euróra ugrott az előző évi, 368 milliós hiányról, de a Qimonda nélkül számolva a vesztesége csak 135 millió euró lett volna az előző évi, 37 milliós hiány után.

Kulcsszavak: Qimonda +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36