1100 embert küld el az AMD
A jelentős előnnyel piacvezető Intel fő riválisának számító AMD-t a mostani gazdasági válság és a régóta zajló árverseny mellett az is sújtja, hogy 2006-ban piaci értékét jóval meghaladó összegért, 5,4 milliárd dollárért vásárolta meg az ATI grafikus csipgyártót. Azóta azonban pénzügyi mérlegében többször is jelentős értékcsökkenést volt kénytelen jóváírni: a tavalyi második negyedévben 800 millió, a negyedikben pedig a mostani bejelentés szerint 622 millió dollárt.
A fentiekre tekintettel Hector Ruiz elnök és Dirk Meyer vezérigazgató fizetése például átmenetileg 20 százalékkal csökken, míg az alelnöki vagy magasabb posztokon lévőké 15, a túlórára nem jogosultaké 10, a túlórásoké pedig 5 százalékkal lesz kevesebb Észak-Amerikában. Az 1100 fős leépítés a munkaerő 9 százalékát érinti és egyrészt a hordozhatóeszköz-részleg felszámolásából és a lemorzsolódásból, másrészt pedig további 900 fő elküldéséből áll össze. A csipgyártó egyelőre nem közölte, hogy mekkora megtakarításra számít az intézkedésekből.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Az Intel után az AMD is jobban szerepelt a vártnál
- 28 nanométeres csipgyártó üzemet épít a GlobalFoundries
- Bűnösnek találhatja az Intelt az EU
- Megszűnik különálló leányvállaltként létezni az ATI
- A 40 éves AMD versennyel ünnepel
- Az Intel az x86-os licencszerződés felmondásával fenyegeti az AMD-t
- Hivatalos az AMD feldarabolása, megalakult a GlobalFoundries
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.