90 százalékkal csökkent az Intel nyeresége
A számok önmagukért beszélnek, az utolsó negyedévben a vezető chipgyártó 234 millió dolláros profitra tett szert, ami részvényenkénti 4 centes osztalékot jelent, míg egy évvel korábban ugyanebben a három hónapban 2,3 milliárdos nyereségről és 38 centes osztalékról számolhatott be a vállalat. A további adatok szerint a mobil processzorok utáni összbevétel is 2,54 milliárd dollárra esett vissza a 2007-es 3 milliárd dollárról, és szinte minden terület, beleértve majdnem az összes processzorkategóriát és az alaplapi lapkakészleteket is, csökkenést szenvedett el. A forgalmi adatok általában 15-25 százalékos visszaesést mutatnak, az így kirajzolódó kép szerint a cég kénytelen volt jóval olcsóbban adni termékeit az értékesítések drámai visszaesését megelőzendő, ennek azonban a haszonkulcs esett áldozatul, így végül a vállalat nyeresége csökkent radikálisan. Üzenetértéke van azonban annak az információnak, hogy az egyetlen terület, ahol az Intel képes volt előrelépést elérni, az az ultrahordozható mini noteszgépekbe szánt Atom netbook processzor, ahol 50 százalékos növekedéssel 300 millió dolláros bevételt sikerült elérni, ám sajnos ezen a képen is ront kissé, hogy ezt a termékkategóriát igazán csak 2008 vége felé kezdték el befuttatni. A jövőt illetőleg Wall Street-i szakértők szerint az Intel a rosszhír után jó hír technika pszichológiai hatását kívánja alkalmazni, vagyis a mostani nagy esés után nem jó eredményekkel kecsegtet, hanem gyenge előrejelzést adott ki 2009-re, így azután könnyebb lesz a kitűzött pénzügyi célokat túlszárnyalni, ami majd lendíthet a cég megítélésén.
Kapcsolódó cikkek
- Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el az Intel
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- 875 százalékkal magasabb az Intel nettó bevétele
- Trösztellenes szövetségi per indul az Intel ellen
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Az Intel profitja nyolc százalékkal csökkent
- Brüsszel bizonyítékokkal támasztotta alá az Intelre kivetett versenyjogi bírságot
- Az Intel feljavított folyó negyedévi bevétel-előrejelzése
- Intel-Nokia együttműködés
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.