Elsöprő fölénnyel nyert a hálaadás utáni pénteken az Xbox 360

Kiss Ádám Zoltán, 2008. december 2. 22:16

Az úgynevezett fekete pénteken, vagyis a karácsonyi vásárlási időszak nem hivatalos kezdetekor az Xbox 360 háromszor kelendőbb volt, mint a rivális PlayStation3, sőt Európában az arány 1:4-hez volt.

Az USA államaiban az éves bevétel legnagyobb részét generáló, ezért minden szempontból kiemelten fontos ünnepi vásárlási időszak kezdetét jelentő pénteki napon árleszállításokkal, akciókkal készülnek a kereskedők. Ez esetben valódi akciókról van szó, nem véletlen, hogy idén a Walmart egyik alkalmazottját halálra taposták a vevők, a kereskedelmi lánc 70 százalékot engedett áraiból. Ez a pénteki verseny általában betekintést ad az egész időszak várható értékesítési arányairól, mit tartanak értékesnek, vagy éppen mi iránt nem érdeklődnek a vásárlók.

A konzolok versenyében ezúttal meglehetősen meglepő adatok jöttek ki, az USA-ban a Microsoft új generációs konzoljából háromszor annyit értékesítettek, mint a Sony hasonló termékéből. Ez rekordnak számít, de a cég önmagához képest is jelentősen javított, a tavalyi fekete pénteknél 25 százalékkal jobban teljesítettek. Európában még ennél is rosszabb a helyzet a japán gyártó számára, míg tavasszal a Sony még arról beszélt, hogy itt jobban fogy a PlayStation3, mint az Xbox 360, nagyon határozott trendfordulásnak lehetünk tanúi, a Microsoft konzolja 400 százalékosan teljesített a rivális konzollal szemben.

A háttérben a Sony már a PlayStation3 kiadásakor tapasztalt rossz időzítés állhat részben. Míg az Xbox 360 kicsivel olcsóbb lett, az USA-ban 269 dollár a népszerű Guitar Heróval együtt, ráadásul a Netflix HD adásait is képes kezelni, a PlayStation3 az integrált Blu-ray lejátszó ellenére sem elég vonzó eredeti áron kínálva, a pluszszolgáltatásnak tervezett PlayStation Home környezetet pedig nem sikerült az ünnepi időszakig bevezetni.

Kulcsszavak: Xbox Playstation 3

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36