Elbocsátások a Palmnál
Szekértők szerint a leépítés mintegy 100 főt érinthet, ami az 1050 embert foglalkoztató vállalat munkaerejének nagyjából 10 százalékát jelentené. A Palm egyszerre több tényezőnek is köszönheti jelenlegi nehéz helyzetét: egyrészt a Linux-alapú, következő generációs Palm OS II operációs rendszer kiadása többször is el lett halasztva: a legújabb dátum idén év vége, azonban az erre épülő készülékek csak valamikor 2009 második felében várhatók. Eközben a cég számára kulcsfontosságú amerikai piacon az Apple iPhone és a RIM Blackberry okostelefonjai tarolnak, a Palm pedig a talpon maradás érdekében kénytelen viszonylag alacsony árréssel értékesíteni Treo és Centro készülékeit.
Pedig a Palm komoly erőfeszítéseket tesz a megújulás érdekében, így a következő generációs, Palm OS II-alapú mobilok megtervezéséhez két volt Apple-munkatársat sikerült megnyernie: Mike Bell termékfejlesztési vezetőt, illetve az iPhone kifejlesztésében tevékeny részt vállaló John Rubinsteint. A vállalat számára ugyanakkor igen fontos lenne az Amerikán kívüli terjeszkedés is, azonban például az európai piacon, ahol csak nemrég jelent meg a cég a Treo okostelefonokkal, szintén erős a konkurencia a Nokia és mások részéről.
Kapcsolódó cikkek
- Az SAP 6 milliárd dolláros felvásárlásra készül
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.