Az amerikai hadsereg betiltja az USB meghajtókat
A hadsereg belső utasítása szerint a biztonsági kockázatot szeretnék csökkenteni. Mivel egyre több és egyre agresszívabb a kártevő, az ellenük való védekezés eddig nem volt sikeres. A fegyveres erők éppen ezért az egyetlen biztosan hatásos, ám drasztikus megoldást választotta. Megtiltja gyakorlatilag minden adathordozó használatát saját rendszerein, ha csak nem szolgálati ügyről van szó. A szolgálati ügy meghatározását is pontosították, hogy nem játsszák ki ezt a gumifogalmat, csak a küldetések elvégzéséhez feltétlenül fontos esetekben jogos a kivételezés. Ebbe elsősorban az igen elterjedt USB meghajtók értendők bele, de más média is, mint a CD-k, DVD korongok, vagy a flash kártyák. Az utasítás az egész US ARMY-ra vonatkozik, és komolyságát az is jelzi, hogy egyenesen a stratégiai főparancsnokságról érkezett. A gond nyilvánvalóan az, hogy egyre több és több gépet használnak, a rendszerek pedig szinte mind hálózatban vannak kötve, így az egyszerre több ponton támadó kártevők szinte megállíthatatlanul terjednek. A felmérések szerint a rosszindulatú kódok száma legalább 10 százalékkal növekedett csak az elmúlt évben, és aligha várható, hogy ez a trend megfordul.
Kapcsolódó cikkek
- A biztonság szeme - Térfigyelő rendszerekkel a biztonságért konferencia
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- Amerikában a kiberkalózok a közösségi oldalakon támadnak
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Kritikus rés a Safarin
- NEC szoftver a kalóz videómásolatok ellen
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- 24 órán belül már a második támadás a Facebook-felhasználók ellen
- Kijavították a bizalmas adatokat kiszolgáltató hibát a Facebookon
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.