Ballmer leszólta a Google Androidot
Steve Ballmer az éves Telstra befektetői rendezvényen kijelentette, hogy „felvehetnek okos fickókat, egy csomó embert, bal-bla-bla, de szerintem bizonyos értelemben nagy lemaradással indulnak”, arra utalva, hogy az Android megalkotása szerinte nem éppen könnyű, és nagy erőforrásokat igénylő feladat volt a Google számára. Szerinte komoly probléma, hogy a Google nem rendelkezik kidolgozott pénzügyi modellel a szoftvertermékkel kapcsolatban, és elmondta, hogy saját befektetőik nem örülnének egy ilyen termékbevezetésnek.
Ez egyrészt igaz lehet, abban az értelemben, hogy az ingyenes szolgáltatások nem mindig hoznak pénzt a Google-nek. Míg keresőreklámjaik ontják a bevételeket, a vállalat évek óta küzd a YouTube-al, melyet eddig nem tudott termőre fordítani. Másrészt éppen a YouTube lehet példa arra is, hogy új helyzetekben új pénzügyi modelleket kell kidolgozni, a Google éppen új reklám és bevételi rendszert tesztel a videómegosztó oldalon. A Cnet szerint azonban Ballmer a mobileszközökön nem látja potenciálisan nyereségesnek a keresőrendszereket, mert a szolgáltatók valamilyen módon úgyis lefölözik majd a hasznot.
Hogy Ballmernek, vagy a Google-nek lesz-e igaza, azt a jövő dönti el, elvégre egyszerűen még nem rendelkezünk ilyen tapasztalatokkal, hiszen az Androidhoz hasonló nyílt forráskódú széles körben használható mobil operációs rendszert még nem teszteltek élesben. Az mindesetre jól látszik, hogy a mobilszektor feljövőben van, és ezen az egyre ígéretesebb területen a Microsoft mobil Windows megoldásaival és a Google az Androiddal egyelőre nem szövetségesként, hanem riválisként néz szembe egymással.
Kapcsolódó cikkek
- Máris ejtette a Google-t egy kínai mobilcég
- Windows Phone 7-en is fut majd a Flash 10.1
- A Google biztonsági okokból leépíti az IE 6 támogatását
- Elérhető a Google Voice az Apple telefonjára
- A Microsoft nem akar kivonulni Kínából
- Nulladik napi Explorer hibával hackelték meg a Google-t
- Mobil Xbox platformon dolgozik a Microsoft
- Google-monopóliummal rémisztgeti az EU-t a Microsoft
- Letölthető a Google Maps Mobile új verziója
- Web-alapú Gmail okostelefonokra
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.