Egyre nagyobb az igény a hordozható gépek iránt

MTI Sajtóadatbank, 2008. október 3. 11:15

A magyar piacon már tavaly és az idén is több hordozható számítógépet adnak el, mint asztali PC-t: az idén az előrejelzések szerint 300-350 ezer notebookot értékesítenek.

Gottlieb István, a számítógépeket gyártó kínai Lenovo magyarországi cégének vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a Lenovo nem az olcsó gépek kategóriájában versenyez. Mivel a vállalat főleg az üzleti szegmensre koncentrál, itt szeretne további fejlődést elérni. A Lenovo célja az, hogy magyar piacon is betörjön a kis- és közepes cégek szegmensébe.

Piaci adatok szerint a Lenovo magyarországi piaci részesedése 8 százalék körüli, s az idén mintegy 30 ezer hordozható gépet értékesít. Ezzel a piacon a negyedik-ötödik helyet foglalja el.

Gottlieb István elmondta: a Lenovo világszinten az elmúlt negyedévben 4,2 milliárd dollár bevételt ért el, ami 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az eladott gépek darabszáma 14,6 százalékkal nőtt, ami mutatja azt is, hogy folyamatosan csökken a számítógépek ára világszinten és a magyar piacon is.

A Lenovo az elmúlt negyedévben 33 százalékkal több hordozható gépet adott el, míg az asztali gépek (desktop) szegmensében csak 3 százalékos növekedést ért el az egy évvel korábbihoz képest. Ez is mutatja, hogy a piacon egyre nagyobb az igény a notebookok iránt.

A Lenovo leányvállalati adatokat nem tesz közzé.

Kulcsszavak: notebook Lenovo

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

Exkluzív budapesti esemény keretében mutatták be a hazai szakmai közönségnek május 23-án, az Everguest Intelligence-t. A mesterséges intelligencia a szemünk előtt alakítja át és forgatja fel a turizmus és a vendéglátás mindennapjait. Az Everguest legújabb fejlesztése pedig már a piaci bevezetése előtt jelentős figyelmet kapott, mostanra pedig már több mint 250 szálláshely iratkozott fel a várólistára. Azóta a szoftvert már nemzetközi környezetben, Bécsben, Barcelonában és Amszterdamban is bemutatták, mindenhol kitörő sikert aratva. Az eseményen szó esett az AI emberi vonatkozásairól is.

2024. május 27. 17:30

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

Profi tippek a tudományos anyagok hatékony olvasásához BOOX tabletekkel

A tudósoknak, kutatóknak és diákoknak a kutatási cikkek olvasása olyan, mintha egy tudástornyot építenének. Minden tégla egy-egy információt képvisel, amit alaposan megvizsgáltak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes integrációt a teljes szerkezetbe. Tekintettel az információsűrűségre, a tudományos művek olvasása mindig tanulságos, ugyanakkor megterhelő. A produktivitás javításához megfelelő módszerekre és eszközökre van szükségünk.

2024. május 24. 13:04

Magas felbontás és fejlett csatlakoztathatóság otthoni és irodai használatra

A kijelzőspecialista AOC büszkén mutatja be új, elegáns QHD modelljét, a B3 sorozat B2C monitorcsaládjának értékorientált kiegészítését. A 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC Q27B3CF2 QHD felbontást (2560x1440) kínál otthoni és irodai környezetbe egyaránt, és elegáns dizájnnal ötvözi a funkcionális kiválóságot. Az olyan funkciók, mint a 100 Hz képfrissítési ráta, az USB-C csatlakoztathatóság (65 W Power Delivery tápellátással) és az Adaptive-Sync lehetővé teszik a produktív és kényelmes munkavégzést – mindezt rendkívül jó árazással kombinálva.

2024. május 23. 18:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17