Előzménytörlő funkcióval érkezik az IE8

Genda Csongor Zoltán, 2008. augusztus 22. 18:23

A Microsoft felvértezi rövidesen megjelenő webböngészőjét egy olyan adatvédelmi megoldással is, melynek köszönhetően a felhasználók eltűntethetik az előzményekben tárolt URL-címeket.

Satya Nadella, a keresőrészleg elnökhelyettese bejelentette, hogy az Internet Explorer 8 támogatni fogja az úgynevezett privát módot is. A Microsoft alkalmazott nem közölte, hogy ez a funkció pontosan mit takar, ám egy ausztrál blogger két nappal ezelőtti blogbejegyzésében az olvasható, hogy a redmondi konszern még június 30-án levédette a Cleartracks és Inprivate névre keresztelt technológiákat. Ezek egyike a böngészés után eltűnteti a meglátogatott honlapokat az előzményekből, a másikkal pedig ki lehet kapcsolni a naplózást, így nem marad nyoma a szörfölésnek, sőt az új megoldás figyelmeztetné is a felhasználókat, ha észleli, hogy egy harmadik fél követi azok internetes mozgását.
Az Apple böngészője rendelkezik ilyen funkcióval, a Mozilla is szerette volna beépíteni a "pornó-módot" a Firefox 3-ba, erre azonban mégsem került sor.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36