Közel egymilliárd dolláros értékcsökkenéssel számol az AMD a második negyedévben
A nagyarányú értékvesztés oka az, hogy mikor az AMD 5,4 milliárd dollárért megvásárolta az ATI-t, a vételár nagy része, mintegy 3,2 milliárd dollár a grafikus lapkagyártó eszmei értékét volt hivatott kiegyenlíteni. Ezt az értéket azonban azóta folyamatosan kénytelen leírni az AMD; tavaly például 1,6 milliárd dollár került ilyen módon jóváírásra, amivel egyúttal csökkent a processzor-gyártó vállalat értéke is. A mostani leírásból egészen pontosan 880 millió dollár származik az ATI-ügyletből, míg a fennmaradó összeg más eszközök értékcsökkenésének a számlájára írandó.
A fentiek fényében egyelőre úgy tűnik, hogy az AMD számára az ATI-felvásárlás sokkal inkább teher, mintsem előny. A vétel fő oka annak idején az volt, hogy az AMD az ATI által fejlesztett grafikus lapkák és komplex lapkakészletek segítségével olyan platformokat építhessen, mint a noteszgépeknél a rivális Intel Centrino. Ennek első gyümölcse, a szintén laptopos Puma még csak most kezd beérni; az első Puma-noteszek a június eleji Computex-en debütáltak.
A leírás abból a szempontból sem előnyös a vállalatnak, hogy az idei év az egyik legfontosabb az AMD számára, hiszen most jelentek meg a kulcsterméknek számító Barcelona és Phenom CPU-k, illetve az AMD (ATI) Radeon 4800 grafikus lapkák, egyúttal pedig Hector Ruiz vezérigazgató ígérete szerint a most kezdődő negyedévben kellene a cégnek sok-sok veszteséges hónap után újból nyereségessé válnia.
Kapcsolódó cikkek
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Az Intel után az AMD is jobban szerepelt a vártnál
- 28 nanométeres csipgyártó üzemet épít a GlobalFoundries
- Bűnösnek találhatja az Intelt az EU
- Megszűnik különálló leányvállaltként létezni az ATI
- A 40 éves AMD versennyel ünnepel
- Az Intel az x86-os licencszerződés felmondásával fenyegeti az AMD-t
- Hivatalos az AMD feldarabolása, megalakult a GlobalFoundries
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.