A volt HP-alelnök bevallotta, hogy IBM-titkokat adott át cégének
Mr Malhotra 2006 májusában került a Hewlett-Packard-hoz mint alelnök, miután előzőleg az IBM-nél dolgozott felelős beosztásban. Nos, emberünk minden jel szerint be akart vágódni új főnökénél, így egy e-mailt küldött neki „csak saját elolvasásra”, amelyben üzleti titkokat teregetett ki az IBM-ről. A Hewlett-Packard-nak az ügyben kiadott hivatalos közleménye szerint azonnal szigorúan eljártak dolgozójuk ellen, aki nemcsak a törvényt, de egyúttal cégük üzleti gyakorlatát is súlyosan megsértette. Így aztán az alelnök négy hónap után az utcára került és bírósági eljárás is indult ellene.
Az egész hírben az az igazán érdekes, hogy Malhotra elbocsátására alig hetekkel annak a botránynak a kirobbanását megelőzően került sor, amelyben fény derült arra, hogy a HP felső vezetői saját kollégákat és újságírókat figyeltek meg illegálisan. Természetesen jó kérdés az is, hogy vajon a HP a szigorú büntetés ellenére felhasználta-e a Malhotra útján tudomására jutott információt, vagy pedig esetleg más forrásból már eleve a birtokában voltak.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A HP befejezte a 3Com felvásárlását
- Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
- HP: 30 százalékkal csökkent hardverpiac
- Csökkent a Hewlett-Packard nyeresége
- IBM: vártnál jobb negyedéves eredmény
- További több ezer fős elbocsátás a Hewlett-Packardnál
- Több ezer munkahelyet létesít az IBM
- Az IBM-et már nem érdekli a Sun
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.