Egyre népszerűbb az XP az Amazonon

Milkovits Gábor, 2008. július 10. 20:31

A hivatalos Microsoft-forgalmazás június 30-i lejártával egyre népszerűbb a Windows XP az Amazon online kereskedelmi portálon, olyannyira, hogy a héten az előkelő 15. helyre lépett elő a szoftvertermékek között.

Az előző generációs Windows operációs rendszerhez a Microsoft június 30-a óta már nem ad ki újabb licencet, azaz a forgalmazók ezután már csak meglévő készleteiket értékesíthetik. Ebből egyelőre még bőven elegendő van; a Cnet újságíróinak utánajárása alapján a legtöbb szoftverkereskedőnél kapható még az XP. A számítógépekre előre telepítve viszont már gyakorlatilag mindenhol csak Vista van, illetve arra van még lehetőség, hogy az ember egy Vista-rendszerű gépre telepítse föl az XP szoftvert, természetesen a Vista árának megfizetésével. Sokan azonban azok közül, akik ragaszkodnak még az XP-hez, ennél jobb lehetőségnek tartják, ha inkább vesznek egy csak hardveres konfigurációt vagy egy Linux-os masinát, majd erre telepítik a dobozos XP-t. Nos ők azok, akik miatt az XP Home Edition a napokban az előkelő 15, a Professional pedig a 21. helyre lépett elő az Amazon internetes kiskereskedelmi oldal szoftveres népszerűségi listáján.

A legnépszerűbb Vista-verzió, a Home Premium ugyanakkor csak a 41. helyen áll ugyanezen a listán; az összehasonlítás persze nem sportszerű, mivel a Vista az újonnan árusított PC-k túlnyomó többségén előre van telepítve. Az Amazon szoftverlistáját egyébként a Microsoft Office Home and Student Edition (for Windows) vezeti, míg a Mac OS X Leopard operációs rendszer a hetedik.

Kulcsszavak: Windows XP Amazon

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36