Számlázási gondok a mobil szélessávú internet területén
Tájékoztatásuk szerint a mobiltelefonról elérhető szélessávú internetet használó előfizetők esetenként rendkívül nagy összegű számlát kapnak olyan időszakban is, amikor bizonyíthatóan nem használták készüléküket sem internetezésre, sem más infokommunikációs tevékenységre.
Az OFE közlése szerint a magas összegű számlát kapott előfizetők híváslistákkal tudják bizonyítani igazukat, ugyanakkor a mobiltelefon szolgáltatók részletes kimutatásai nem tartalmaznak értékelhető magyarázatot a nagy összegű számlákra.
A civil egyesület kérésére mindhárom mobilszolgáltató csak a számlázási rendszerük intaktságát - azaz harmadik, független fél által hitelesített voltát - bizonygatja, az előfizetők védelmében hozott intézkedésről nem tudtak tájékoztatást adni.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület arra kéri a mobil telefon szolgáltatókat, hogy lelkiismeretesen vizsgálják meg a szélessávú internetezéshez kötődő számlázási anomália okait, és találják meg a védekezést a jelenség ellen.
Az OFE emlékeztet arra, hogy évekkel ezelőtt az internetkorszak kezdetén, az úgynevezett betárcsázó kapcsolatok idején már találkoztak ilyen jelenséggel. Akkor különböző kémvírusok meghatározott kapcsolatokat hoztak létre, kárt okozva ezzel az előfizetőknek és a szolgáltatóknak, végül hosszas vita után - a Nemzeti Hírközlési Hatóság közbejárására - született meg a megnyugtató megoldás.
Kapcsolódó cikkek
- Vestberg: 3,5 milliárd mobilszélessávú felhasználó 2015-re
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Felére csökkentik a 4. generációs mobilhálózatok energiaigényét
- A fogyasztóvédelmi hatóság beperelte a www.ppo.hu üzemeltetőjét
- Kínában már 18 millió felett van a 3G-t használók száma
- A fogyasztóvédők beperelték a T-Mobile-t
- Smart Office: mobil + vezetékes internetkapcsolat + telefon
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Januárban is bővült a vezetékes szélessávú piac
- Újdonság a hazai piacon: Vodafone internetmegosztó
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.