PC-s hulladékért internetezés
Mint azt a cég mai sajtótájékoztatóján Lyócsa István ügyvezető igazgató kiemelte, a program célja, hogy általános és középiskolás diákok számára lehetővé tegye a nyári szünidőben az ingyenes internet-hozzáférést, hibás, működésképtelen PC-alkatrészek leadása fejében, cserébe. Mindezzel fel kívánják hívni a tanuló ifjúság figyelmét a lassan lebomló hulladék káros környezeti hatására, kiemelve a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségét. A program június 23. és augusztus 15. között működik, az MHM Computer Budapest VI. Aradi utca 44. szám alatti, erre az időre Netcukrászdává átnevezett oktatási központjában, naponta 10-17 óra között, ahol akár nyolc teljesen felszerelt, internetkapcsolattal rendelkező nagy teljesítményű személyi számítógép várja a fiatalokat. Az akcióval a környezettudatos magatartásra is nevelik a gyerekeket, miközben azok internet ismereteiket bővíthetik.
A programban elsősorban a Budapest VI-VII. kerületben található általános és középiskolákban tanulói jogviszonnyal rendelkező diákok, valamint 1 fő kísérő vehetnek részt. A 18. életévét be nem töltött tanuló szülője vagy gondviselője írásbeli hozzájárulásával válhat a program résztvevőjévé. A tanulói jogviszony igazolása diákigazolvánnyal történik.
A nagyobb, nehezebben szállítható alkatrészekért (monitor, printer, fax stb.) 90 perc; az alapegységekért (alaplap, billentyűzet, ház) 60 perc; a részegységek leadásáért (perifériaolvasók) darabonként 40 perc internethasználatot kapnak a diákok.
További információ
Kapcsolódó cikkek
- A digitális táblák beszerzése még az idén befejeződhet
- Sun specializációk és oktatási anyagok az Oracle PartnerNetwork-ben
- Legbiztosabb a még nem is létező szakma
- Egységes digitális tananyag informatikus hallgatóknak
- LG: arccal a környezetvédelem felé
- Magyarországi győztes az INFOPROG 2010 versenyen
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Az energiatakarékosságra összpontosít az új Bluetooth szabvány
- Fekete színű zöld mobil a T-Mobile-nál
- Megújult formában, új tartalommal jelentketik a Mindentudás Egyeteme
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.