Trösztellenes eljárás indult az Intel ellen
Szövetségi trösztellenes eljárás indult az Intel, a világ legnagyobb mikroprocesszor-gyártója ellen versenyellenes magatartásért az Egyesült Államokban - közölték washingtoni kormányzati források pénteken.
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság szerint az Intel olyan árpolitikát folytat, amely a cég monopóliumközeli helyzetének fenntartását célozza. Az Intel elleni fellépés a legjelentősebb trösztellenes eljárás a Microsoft ellen az 1990-es években indított hasonló keresetek óta.
Az eljárást a bizottság új elnöke, William E. Kovacic hagyta jóvá, felülbírálva ezzel elődje, Deborah P. Majoras döntését, aki a bizottság több tagja és kongresszusi képviselők nyomása ellenére hónapokon át gátolta a lépést.
Az Intel pénteken nyilatkozatban közölte, hogy a héten valóban idézést kapott és együtt kíván működni a hatóságokkal. A cég azt állítja, hogy üzletpolitikája nem sérti az amerikai törvényeket.
Az Intelt kisebb riválisa, az AMD korábban azzal vádolta: törvényellenes módon igyekszik megakadályozni, hogy a számítógépgyártók AMD-chipeket vásároljanak. Az AMD széles körű jogi és reklámkampányt kezdett az Intel ellen.
Lényegében ez a két kaliforniai gyártó uralja a személyi számítógépes processzorok piacát, az Intelnek 80-90 százalékos a részesedése. Az évente 225 milliárd dolláros jövedelmű piacon az Intelnek tavaly hatszor nagyobb jövedelme volt, mint az AMD-nek, amely nem kommentálta a pénteki bejelentést.
Az amerikai trösztellenes törvény lehetővé teszi egy vállalat monopol helyzetét, de azt tiltja, hogy a cég ezt a helyzetét a verseny korlátozására használja fel.
Az Intel részvényei a trösztellenes eljárás hírére a délutáni kereskedésen 2,7 százalékkal estek.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el az Intel
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- 875 százalékkal magasabb az Intel nettó bevétele
- A német kormány törvényi fellépést tart lehetségesnek a Google ellen
- Trösztellenes szövetségi per indul az Intel ellen
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Amerikában trösztellenes indítványt nyújtanak be az Intel ellen
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.