A Gigabyte is beszáll a nettop piacra

Kiss Ádám Zoltán, 2008. június 6. 07:53

A most formálódó nettop piacban több gyártó is nagy lehetőségeket lát, ezúttal a Gigabyte készítette el első ilyen jellegű gépét, és saját újításokkal, például elfordítható érintőképernyős kijelzővel próbálja vonzóbbá tenni.

A nettopok szegmense gyakorlatilag a szuperolcsó XO ihletésére született Eee-vel kezdődött a végfelhasználók számára. Az első modellek azonban hardverproblémákkal küzdöttek, mivel kifejezetten erre a piacra eddig nem készítettek részegységeket. Ezen változtat az Intel Atom processzorának sorozatgyártása, mely alacsony energiafogyasztásával, használható teljesítményével, és igen alacsony árával a gyártók megvalósult álma. Nem véletlen, hogy a Gigabyte is erre a központi egységre építi gépét, mellyel a nettopok szegmensében debütál. A kis gép mindössze 8,9 inches WXGA felbontású kijelzőt kapott, igaz, ennél nagyobb felbontás ilyen méret mellett csak csökkentené a használhatóságot. A vállalat azonban becsempészett egy magasabb kategóriájú megoldást is, a kijelző elfordítható, ráadásul érintőképernyő. A gyártó ezzel, és a műszaki paraméterekkel célzottan az Asus gépei fölé lőtte be saját gépét. A memória 1 GB-nyi DDR-2-667 RAM, Intel 945GSE lapkakészlet és 2,5 inches, akár 250 GB-os  SATA merevlemez társaságában, de található a gépben egy 1,3 megapixeles CMOS webkamera is.

Kulcsszavak: Gigabyte notebook

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05