E-repjegy a Lufthansánál

forrás Prim Online, 2008. május 31. 13:11

2008. június 1-jétől a Lufthansa és valamennyi IATA-tag légitársaság már csak elektronikus formában állíthat ki repülőjegyeket. A légiközlekedési iparág már 2004-ben megállapodott erről, amikor az IATA kezdeményezésére létrehozták az „Egyszerűsítsük az üzletet“ kezdeményezést. Az e-jegyek egyszerre kínálnak számos kényelmi előnyt az utasoknak és költségcsökkentési lehetőséget a légitársaságoknak, ráadásul a kevesebb papírfelhasználás jótékonyan hat a környezetre is. A papír alapú jegyek megszűntetése révén az IATA szerint évente mintegy 50 000 fával kevesebbet kell kivágni.

A jövőben az utasok a Lufthansanál a foglalás után már nem kapnak papír alapú jegyet, hanem a légitársaság elektronikus dokumentumot, rövidítve etixet állít ki. Az etix segítségével az utasok kényelmesen online „becsekkolhatnak“, a beszállókártyát otthon is kinyomtathatják, illetve a repülőtereken található több mint 350 check-in automatát is igénybe vehetik. Újabban pedig az utasok immár e-mailben, illetve SMS-ben is igényelhetik e-jegyüket, ehhez mindössze egy internet-kompatibilis mobiltelefonra van szükségük. Ezek a szolgáltatások nem jöhettek volna létre az elektronikus jegy nélkül.

A Lufthansa június 1-jétől már szinte az összes jegyét etix formájában állítja ki, ezzel pedig megszűnik az eddigi választási lehetőség a papír alapú és az e-jegy között. Természetesen a június 1-je előtt kiállított papír alapú jegyek sem veszítik el érvényességüket. A Lufthansa számításai szerint az általa kibocsátott jegyek több mint 98%-a lesz etix, s ezzel az értékkel meghaladja az IATA által előírt 96,5%-os értéket. Összehasonlításképpen 2004-ben, az IATA megállapodás időpontjában ez az arány még a 45%-ot sem érte el a német légitársaságnál.

Az elektronikus jegyek arányának növelése érdekében mintegy 80 partner-légitársaság kapcsolódott az e-jegy hálózathoz, s világszerte több mint 200 Lufthansa képviselet állt át az etixre, ami természetesen magával vonta a foglalási és jegykiállítási rendszerek átállítását. Valamennyi repülőjegy-értékesítésben dolgozó munkatárs intenzív oktatásban részesült, így magabiztosan használják az e-jegyfoglalást. A következő hónapokban még néhány belső partnert is rácsatlakoztatnak a rendszerre, illetve további IT-fejlesztéseket hajtanak végre az etix minél gördülékenyebb működése érdekében.

Kulcsszavak: Lufthansa repülőgép

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55