Digitális szeptember 11-től tart az EU
Andrea Pirotti, az ENISA igazgatója felszólított mindenkit arra, hogy ne vegyék félvállról az információtechnológiai biztonsággal kapcsolatos intézkedéseket, mivel a nemtörődömségre nagyon ráfizethetünk. A szakember megemlítette, hogy a spamáradat a tavalyi évben mintegy 65 milliárd eurójába került a cégeknek, tehát 2007-ben 2005-höz képest kétszer több kárt okoztak a sokszor vírusokkal és adatrabló kémprogramokkal telített kéretlen levelek. Andrea Pirotti a közösségi portálokra utalva megjegyezte, hogy átgondolandónak tartja a 2002/58-as magánszférával, illetve elektronikus kommunikációval foglalkozó EU-direktívát is, hogy elkerüljék a személyes adatokkal való visszaéléseket.
"Európának komolyan kell vennie az internetes biztonsági fenyegetéseket, és növelni kell a hálózati infrastruktúra biztonságát, mivel ma már a világgazdaság 30%-a teljesen digitálisfüggő" - olvasható az ENISA által közzétett dokumentumban.
Andrea Pirotti példaként Észtországot hozta fel, amely állam tavaly komoly célzott támadásoknak volt kitéve. Egy nagyszabású hackerakció a szeptember 11-i terrortámadáshoz hasonló károkat tudna okozni - véli az ENISA vezetője.
Kapcsolódó cikkek
- A biztonság szeme - Térfigyelő rendszerekkel a biztonságért konferencia
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- Amerikában a kiberkalózok a közösségi oldalakon támadnak
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Kritikus rés a Safarin
- A tinik által feltöltött személyes adatok akár örökre elérhetők maradnak
- A robbanó iPod-ok ügyében vizsgálódik az EU
- Internetes harci játékokkal készül a Pentagon
- Az EU adatgyűjtő módszert támad
- EU-javaslat az online világ óriási fenyegetettségének kivédésére
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.